TVK: a vártnál jobb eredmény
Az év első felét követően a harmadik negyedévben javulás figyelhető meg a TVK adataiban, eredményessége azonban még így is elmarad a tavalyi év azonos időszakának teljesítményétől. Az idei első három negyedévben 5,9 milliárd forint volt a nettó eredmény - ebből 3,4 milliárd a harmadik negyedévben -, amely a 2001. évi 6,6 milliárd forinthoz képest 10 százalékos elmaradás - derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A féléves eredmény a tavalyinak csak 53 százaléka volt.
A működési bevételek 16 százalékkal, 100,4 milliárd forintra estek vissza a bázisévhez képest, az üzemi eredmény mégis 14 százalékos növekedést mutat (4 milliárd forintról 4,6 milliárdra), ami a gyorsabban csökkenő költségek eredménye. A működési költségek 18,3 százalékkal estek.
A bázisidőszakhoz képest a nettó pénzügyi eredmény megfeleződött, csak 1,5 milliárd forintot ért el. A csökkenés egyik oka a társult vállalkozások romló eredményessége. A másik ok, hogy az idén nem volt jelentős árfolyamnyereség.
A TVK Rt. háromnegyed éves árbevétele 17 százalékkal esett vissza a bázishoz képest. A romló világpiaci környezet miatt a termékeit mintegy 50 százalékban exportáló TVK exportárbevétele esett, amihez hozzájárult a forint erősödése, továbbá az értékesítési árak lemorzsolódása. Az utóbbi negyedévben a kőolajalapú alapanyagárak kismértékben csökkentek, jelenleg stabilak, és nem jósolnak csökkenést. Az általánosan érzékelhető recessziós hatások miatt a társaság által gyártott termékek árai tovább esnek, melynek eredménycsökkentő hatása a negyedik negyedévben mutatkozik meg. Az első három negyedévi beruházások értéke 9,7 milliárd forint, kétszerese a bázisidőszaki értéknek. A növekedés a petrolkémiai fejlesztés következtében megindult munkálatok eredménye. (FR)


