Ismét gyengült a dollár az euróval és a jennel szemben. Bush elnök tegnap mondott beszédében újfent megerősítette az Irak elleni háború melletti elkötelezettségét, kijelentve, hogy ha kell, az ENSZ nélkül is végigviszik majd az akciót. A befektetők továbbra sem látják az alagút végét, és kerülik az amerikai befektetési eszközöket. Többségük az európai tőkepiacokon, illetve az aranyhoz hasonlóan biztonságos befektetési formákban keres menedéket. A dollár árfolyama a keddi 118,77 jenről 118,12-ra változott, ezzel a legnagyobb esést produkálva az elmúlt két hétben.

Erősödött az euró is tengerentúli vetélytársával szemben, egysége a megelőző napi 1,0818 után szerdán 1,0858 dollárt ért. Sokak véleménye szerint pár héten belül átlépi majd az 1,1 dolláros lélektani határt is, de az sem elképzelhetetlen, hogy az év közepére az 1,17 dolláros történelmi csúcsot is megdöntheti. Ez utóbbi esemény valószínűségét csökkenti, hogy az elemzők szerint a háború kitörése kedvez majd a részvénypiacoknak, és különösen kedvezően hathat az amerikai tőzsdékre. Az euró a bizalmatlanság mellett a két régió kamatszínvonala közötti különbségből is profitál. A dollár helyzetét javítja, hogy az elmúlt hónapban emelkedett az amerikai állampapírpiac forgalma.