BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Péter sem vitatja, hogy topmenedzserek lehetnek a korábbi kormánytagok: a miniszterelnök szintet lépett, már hazaárulózik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Csúnyán mellélőttek az egykori Orbán-kormány kritikusai, akik serint a kormányváltás után komoly gond lesz a tagjainak elhelyezkedni a versenyszférában. Szijjártó Péter vezetői pozícióba került a világ legnagyobb elektromos autógyártójánál, de előtte még visszautasított egy sor másik ajánlatot. Magyar Pétert ez sem érdekli, burkoltan hazaárulózik a közösségi oldalán. Az egyik tiszás államtitkár bár gratulált Szijjártónak, de elszámoltatást ígért.

Szijjártó Péter egykori külügyminiszter friss pozíciójában nem a Szegeden épülő hazai BYD-gyár lesz a fókuszban, feladatai inkább a vállalatóriás globális tevékenységi köreire összpontosulnak, írja a Telex. A lap úgy tudja, a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőként, hasonlóan ahhoz, amikor külügyérként dolgozott, rengeteg utazás vár Szijjártóra, de nem fog elköltözni Magyarországról. 

Szijjártó a BYD-nél folytatja: Már Magyar Péter sem vitatja, hogy topmenedzserek lehetnek a korábbi kormánytagok: a miniszterelnök szintet lépett, már hazaárulózik
Szijjártó a BYD-nél folytatja: Már Magyar Péter sem vitatja, hogy topmenedzserek lehetnek a korábbi kormánytagok: a miniszterelnök szintet lépett, már hazaárulózik Fotó: Vajda János

A Telex cikke szerint külügyminisztert az április 12-i magyarországi választás után több nemzetközi nagyvállalat is megkereste, több ajánlatot is kapott, mielőtt a BYD külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetői posztjára szóló ajánlatot elfogadta. A döntést hosszú tárgyalási folyamat előzte meg, Orbán Viktor már hetekkel ezelőtt tájékoztatta, hogy lemond a parlamenti mandátumáról, állítólag többször is egyeztettek. 

A BYD ma a világ egyik legmeghatározóbb, legbefolyásosabb autógyártó vállalata, amely alapjaiban formálja át a globális járműipart. A kínai vállalat néhány év alatt vált helyi akkumulátorgyártóból az elektromos mobilitás első számú globális mozgatórugójává.

Mellélőttek, de nagyon!

A Tisza Párt és támogatói korábban rendszeresen gúnyolódtak azon, hogy a politikai karrierjük után a kormánytagok nem találnának komoly, piaci alapú vezetői pozíciót nemzetközi óriásvállalatoknál. 

Szijjártó Péter átigazolása a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójához, a BYD-hoz bizonyítja, hogy a topmenedzseri szinten van kereslet a volt kormányzati szereplők nemzetközi kapcsolatrendszerére, lobbitevékenységére. 

Ugyanakkor az élcelődés elcsendesülésével a kritika azonnal átalakult egy másik, súlyosabb politikai vádd, Magyar Péter részéről. Itt már nem arról van szó, hogy nincs a birtokában a kormánytagoknak piacképes tudás, vagy tapasztalat, most ost azzal vádolják a volt minisztert, hogy a BYD-s csúcspozíció valójában „utólagos kifizetés” azért, mert miniszterként több ezer milliárd forint állami támogatást és kedvezményt biztosított a kínai autóipari beruházásoknak.

Magyar Péter külföldi érdekeket sejt a háttérben, a fideszes szavazónak üzent

„Szijjártó Péter, a korábban is külföldi érdekeket képviselő egykori külügyminiszter ma hivatalosan is bejelentette, hogy távozik a politikából és egy olyan kínai cég vezetője lesz, amely cégnek korábban ő lobbizott ki óriási magyar állami támogatásokat. Az eddigiekhez képest annyi lesz a különbség, hogy mostantól ugyanazért a “munkáért” nem a magyar emberek fizetik majd Szijjártó Pétert, hanem a tényleges munkáltatója" – írta a miniszterelnök a közösségi oldalán.  – Így utólag már a Fidesz-szavazók számára is nyilvánvalóvá válhat, hogy kinek az érdekét képviselte az ezermilliárdos akkumulátor- és autóipari beruházások kapcsán a megbukott Orbán-kormány egykori külügyminisztere.

Államtitkári szinten is ment az élcelődés a volt külügyminiszter új munkáját illetően. A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára szintén a Facebookon gratulált Szijjártónak, ugyanakkor „mi továbbra is folytatjuk az átvilágításokat a Külügyminisztériumban: minden szerződést, minden döntést, minden elköltött adóforintot megvizsgálunk. Köztük azt is, hogy tudott a volt külügyminiszter néhány év alatt közel 5 milliárd forintot magángépek bérlésére elkölteni". – Bár a parlamenti mandátumról le lehet mondani, a felelősségről nem, összegezte Velkey György László.

„Benyújtottam a parlamenti mandátumomról történő lemondásomat. Ennek oka, hogy rendkívül megtisztelő ajánlatot kaptam a világgazdaság egyik meghatározó vállalatától egy nemzetközi pozíció betöltésére” – írta Szijjártó Péter a Facebookon. A korábbi külgazdasági és külügyminiszter a posztjában közölte: a BYD az elmúlt húsz év egyik legnagyobb autóipari sikertörténete és egyben az új energiájú járművek világelső gyártója is. „A mai naptól a vállalatcsoport külső kapcsolataiért és az új üzletágak fejlesztéséért felelős vezetőjeként dolgozom tovább" – írta Szijjártó.

Szegeden épül gyár

Magyarország és a BYD között az elmúlt években szoros együttműködés alakult ki. A vállalat Szegeden építi első európai autógyárát, és ide helyezte az európai központját is.

A BYD 2023 decemberében jelentette be, hogy Szegeden építi fel első európai személyautó-gyárát. A döntést Szijjártó Péter közölte, és elmondta: a beruházás előkészítését 224 tárgyalási forduló előzte meg.

A miniszter akkor úgy fogalmazott, hogy ez az egyik legfontosabb autóipari beruházás Magyarország történetében.  

A BYD korábbi budapesti rendezvényén Szijjártó Péter már arról beszélt, hogy a kínai vállalat beruházása „garanciát jelent a magyar gazdaság hosszú távú növekedésére”, és hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország ne kövesse, hanem alakítsa a globális technológiai változásokat. Külön kiemelte a keleti nyitás politikáját, amely szerinte megalapozta a kínai beruházások érkezését.

A volt külgazdasági és külügyminiszter 2024-ben a BYD budapesti beszállítói fórumán is részt vett, ahol hangsúlyozta: Magyarország célja nem csupán a kínai beruházások fogadása, hanem az is, hogy minél több hazai vállalkozás kapcsolódhasson be a BYD európai ellátási láncába. 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.