Az elmúlt kilenc hét legnagyobb ütemű erősödését produkálta tegnap a jen a dollárral és az euróval szemben. Az elmúlt napok gyengülését követően Maszadzsuro Siokava pénzügyminiszter kedden azt nyilatkozta, hogy Japán nem fogja idegen kormányok segítségét kérni a jen gyengítéséhez. Azt is hozzátette, hogy John Snow-val esedékes e heti találkozóján sem esik majd szó a jen kívánt árfolyamáról. Az üzenetet a legtöbb befektető úgy értékelte, hogy a kormányzat a közeljövőben nem tervez a januárihoz fogható beavatkozást az árfolyam gyengítése érdekében. Akkor a Bank of Japan 700 milliárd jent adott el a megelőző hónapok 11 százalékos erősödésének megfékezése érdekében. A dollár árfolyama tegnap a hétfői 120,33 jenes értékről a nap közepére 118,94 jenre változott. Egyes elemzők szerint a kurzus a napokban ismét a 118 jenes dollárár alá esik.

A jennel szembeni veresége ellenére tartotta magát a zöldhasú az euróval szemben. Az európai deviza a hétfői 1,0720 dollár után tegnap 1,0704-et ért. Az iraki, illetve az Észak-Korea körül éleződő konfliktus azonban középtávon a dollárnak kedvezhet. Az arany ára esett tegnap, de veszített értékéből a svájci frank is. A dollár egységének ára 1,3725 frankról 1,3748 frankra változott.