A Forrásé az AH 10 százaléka
A Forrás Rt. bejelentése nyomán arra már fény derült, hogy a társaság 10 százalékra növelte részesedését az AH Rt.-ben, amelynek eléréséhez az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. második apport keretében juttatott 593 740 darabos részvénypakettjén túl 20 darab részvényt a Budapesti Értéktőzsdén kellett vásárolnia. (Az első apport részeként az AH 5 százaléka vándorolt át a Forrás Rt.-hez.) Azt viszont egyelőre még homály fedi, hogy a második apportban szereplő elemek, köztük az AH-pakett is, pontosan milyen árfolyamon kerültek a Forrás Rt.-hez. A cégbírósághoz ugyanis egyelőre nem juttatták el ezt, ám ennek a napokban meg kell történnie. A törvény ugyanis 30 napot ad erre, míg a Forrás tőkeemeléséről a vagyonkezelő igazgatósága január 30-i ülésén döntött. Az ÁPV eddig csak azt hozta nyilvánosságra, hogy a 22 darab kisebbségi, illetve többségi részesedést 4,6 milliárd forintra értékelte, míg a hét ingatlant 2,1 milliárdra.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezeténél hamarosan elkészül az apport értékelése - mondta érdeklődésünkre Dióslaki Gábor elnök, ám az eddigi vizsgálatok nem adnak okot elégedettségre. A szakértőik által eddig közelebbről megnézett apportelemek között osztalékot fizető társaságokat még nem találtak, ráadásul a Finomhengermű Munkás Kft. likviditási gondokkal küszködik. A vagyonértékelésért mindenesetre nem csupán a felügyelet és a könyvvizsgáló, hanem a forgalmazó is felel - jegyezte meg Dióslaki Gábor. Ez utóbbi a K&H Bank lett, tehát az apportértéket neki is meg kell vizsgálnia. (FB)


