BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tőkeemelés a Globusnál

A Globus Rt. hétfői közgyűlése elfogadta az alaptőke 260 millió forinttal történő zártkörű megemelését, s jóváhagyták a Békéscsabai Hűtőipari Rt. megvásárlását is. A társaság erre az évre 34 milliárd forintos árbevételt és 2 milliárdos adó előtti eredményt tervez - mondta lapunknak Temesfői István elnök -, bár ez még nem tartalmazza a lengyel Elsner Polen számait, amelynek megvételére várhatóan ezen a héten pont kerül.

A Globus Rt. rendkívüli közgyűlése mentes volt az izgalmaktól, az igazgatósági javaslatokat "csont nélkül" elfogadták a részvényesek, melyeknek 79 százaléka képviseltette magát. A konzervipari társaság jegyzett tőkéjét 260 millió forinttal megemelték, amelyet a MAVA jegyezhet le. A tőkeemelés a Békéscsabai Hűtőipari Rt. megvásárlásával áll összefüggésben, hiszen a 100 százalékos részesedésért összesen 360 ezer darab Globus-részvénnyel fizet a társaság, amelyből 260 ezret tőkeemelés útján egyenlít ki, 100 ezret pedig saját portfóliójából ad át az alapnak.

A részvények kibocsátási árfolyama 4500 forint, ami az új névérték szerint 1125 forintnak felel meg. A Globus-papírok jelenleg 3950 forint körül mozognak a BÉT-en, ám mint Temesfői István rámutatott: a társaság belső értéke jóval magasabb, s ezt a MAVA is elismerte, miután átnézte a céget. (Az új kibocsátású papírok az idén értelemszerűen nem jogosítanak osztalékra.) A MAVA-nak két év elteltét követően eladási opciót biztosít a Globus, részvényenként legfeljebb 1050 forint mínusz a kifizetett osztalék árfolyamon - mutatott rá az elnök.

A Globus az elmúlt évi 32,5 milliárd forintos árbevételt és 1,8 milliárd adó előtti eredményt követően 2003-ra 34 milliárdos árbevételt és 2 milliárdos adó előtti profitot tervez - tudtuk meg Temesfői Istvántól. Ezek a tervszámok még nem tartalmazzák a négy gyárból álló lengyel Elsner Polen megvételét, amely tranzakcióra a remények szerint már ezen a héten pont kerülhet. A céget a Globus többségi tulajdonosával, a DEG-gel közösen vásárolná meg, ám ebből 60-70 százalékos pakett a Globust illetné. A tranzakció mintegy 5 millió euróba kerülne, ám ezért egy tehermentes, pozitív mérleggel rendelkező társaságot kapnak kézhez, hiszen az eladó Raiffeisen Bank kivásárolja a követelésállományt - magyarázta az elnök. A lengyel társaság a várakozások szerint pluszban zárja a júniusban záródó pénzügyi évet, árbevétele eléri a 26 millió eurót, amit az elkövetkezendő 12 hónapban 30 millió euróra kívánnak felfejleszteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.