Új elnök a Mabisz élén
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) Filvig Istvánt, a Signal Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatóját választotta soros elnökévé az elkövetkező egyéves időtartamra, aki a héttagú ügyvezető elnökségen belül a közepes és kisebb biztosítótársaságokat képviseli. (Filvig Patai Mihályt, az Allianz Hungária Biztosító Rt. vezérigazgatóját váltja a tisztségben.) Hatékonyabb kommunikációra törekszem a tagokkal, elsősorban a 21 kisebb és közepes társasággal szeretnék szorosabb kapcsolatot kialakítani, hiszen más problémákkal kell szembenézniük, mint a piac nagyobb szereplőinek - fogalmazott lapunknak az új elnök, aki 1990 óta tagja a testületnek, ám konkrét elgondolásairól, terveiről csak egy-két hét múlva kíván nyilatkozni. Véleménye szerint nem várható jelentős átrendeződés a hazai biztosítási piacon, jóllehet számos új szereplővel bővült a kör, s nem zárhatók ki az újabb tulajdonosváltozások sem. A legnagyobb növekedést - a struktúrájából, azaz a postai hálózatból kifolyólag - a Magyar Posta január végén elindított két biztosítótársaságától várja, míg a középmezőnyben elhelyezkedő többi társaság korlátozva van ebből a szempontból.
A szektor tavalyi 18,82 százalékos díjbevétel-bővülés az idén megismételhető, amelyen belül az élet ági biztosítások erőteljesebben nőnének, a vagyonbiztosítások az értéknövekedéssel párhuzamosan infláció felett 4-5 százalékkal emelkedhetnek, míg a gépjármű-biztosítások esetében az idei év - a tavalyi kiugró növekedést követően - már infláció körüli változást hozhat - ecsetelte a kilátásokat az elnök.
Filvig Istvánra vár az elnökség "újragondolása" is, azaz elegendő-e az egyéves elnökség az elindított folyamatok lezárásához, avagy érdemes-e más rendszert bevezetni. Az esetleges változás abból a szempontból aktuális is lehet, hogy jövőre amúgy is lejár az ügyvezető elnökség mandátuma, amely öt évre szólt. (FB)


