A K&H Életbiztosító Rt. az elmúlt évet 2,2 milliárd forint díjbevétellel zárta, míg az idei tervekben négymilliárd forint elérése szerepel - mondta David Truman vezérigazgató tegnapi tájékoztatóján. Hozzátette: az 1999-ben indult biztosítótársaság 2002-ben 70 millió forint adózás előtti nyereséget ért el, amely az idén 120 millióra bővülne. Az idei célkitűzések közé tartozik továbbá 20 ezer új egyéni szerződés értékesítése, szemben a tavalyi 12 ezerrel.

A középmezőnybe tartozó biztosítók közül azok tudnak sikeresen működni, amelyek költséghatékonyak, s ennek igyekeznek megfelelni - emelte ki David Truman. A K&H Bank és a pénzintézet anyacége, a belga KBC 50-50 százalékos tulajdonában lévő életbiztosító kezdetben kizárólag a K&H bankfiókjaiban értékesítette életbiztosítási termékeit, ám 2001 óta a KBC Insurance közel 100 százalékos tulajdonában lévő Argosz Biztosító ügynökei is forgalmazzák a termékeit. A keresztértékesítés tehát három pilléren áll, így az Argosz lakásbiztosítási termékeit értékesítik a bank fiókjaiban, de az Argosz ügynökein keresztül hozzáférhetők a bank lakáshitelei, illetve az életbiztosító biztosítási termékei is.

Az elmúlt évben a K&H Életbiztosító bevételeinek közel 50 százalékát adták az egyszeri díjas termékek, míg a folyamatos konstrukciók közel 25 százalékát - mondta lapunk érdeklődésünkre David Truman. A maradék hányadot az egyéb, zömmel a lakáshitelek és személyi kölcsönök mellé nyújtott hitelfedezeti életbiztosítások adták. Ez az arány az idei évre is jellemző lesz - tette hozzá. A kérdésre, miszerint az Argosz lakásbiztosítási terméke mellett újabb konstrukciók is bekerülnek-e majd a keresztértékesítésbe, a vezérigazgató azt válaszolta: tervbe van véve, ám várhatóan csak jövőre kerülhet erre sor. Az viszont biztosra vehető, hogy a gépjármű-biztosítások nem kerülnek bele ebbe a körbe.

Egyelőre nem tervezik a két KBC-érdekeltség, azaz az Argosz és a K&H Életbiztosító összeolvasztását - mondta David Truman, amit azzal indokolt, hogy a két biztosító termékei és az értékesítési csatornák jól kiegészítik egymást. (FB)