BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csend a hazai aranypiacon

A rúdarany december-januárban magasba szökött tőzsdei árai február eleje óta jobbára lefelé mozognak, és az iraki háború befejezése után további csökkenésük várható. A hazai aranypiac viszont mentes a fordulatoktól, szinte már az unalomig csendes. A résztvevők az arany ékszerek fogyasztási adójának eltörlésére várnak. Addig nemigen változnak az ékszerbolti árak.

A rúdarany világpiaci ára közel 20 százalékkal esett a február eleji hatéves csúcs és mintegy 5 százalékkal az iraki háború kezdete óta. A csökkenő trendet, a dollár árfolyamváltozásától és a napi harci eseményektől függően, már csak kisebb emelkedések szakították meg. A közel-keleti feszültség enyhülésével és a befektetői érdeklődés lanyhulásával várhatóan újra tartósan 300 dollár alá süllyed. Az esést mindazonáltal mérsékelheti a globális ékszerkereslet újbóli erősödése, amelyet 2002 második felében lényegesen visszafogott az arany drágulása. Magyarországon nem érződik az immár két hónapos tőzsdei bessz, éppúgy, ahogy a korábbi markáns világpiaci galopp sem gerjesztett árhullámot.

A hazai piac már jó ideje nagyon csendes, mondhatni unalmas - jellemzi a helyzetet Varga Gusztáv, a Metal Art Rt. vezérigazgatója. A kereskedők és a feldolgoz(tat)ók ugyanis egyaránt az arany ékszerek 35 százalékos fogyasztási adójának eltörlésére várnak, amely most még komoly versenyhátrányt jelent a legális forgalomban részt vevőknek.

A Metal Art a nemesfém alapanyagok és félkész termékek legnagyobb magyarországi gyártója és forgalmazója. Az egykori Állami Pénzverő jogutódjaként működő társaság nem importál nyersaranyat, a hazai ipari hulladékokból vonja ki vegyi eljárásokkal a nemesfémeket. Fő vevői az ékszerészek, de ipari feldolgozók számára is szállít aranyat huzalok, lemezek, szalagok és forrasztók formájában.

Az év elején felszökött világpiaci árak további mérséklődésére számítanak a meghatározó hazai ékszerforgalmazónál, az Orex Kereskedőház Rt.-nél is. Ezért az idén nem látják szükségét a már hosszabb ideje stabil fogyasztói áraik változtatásának - közölte lapunkkal Tóthné Somogyi Judit nemesfémforgalmi vezető. A fogyasztási adó jövőre várható eltörlése új helyzetet teremt majd, ami 2004 második felében talán már az arany ékszerek bolti áraiban is érezteti a jótékony hatását, felpezsdítve a piacot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.