BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egymilliárdos profitcél

A legnagyobb tulajdonos, az I. G. P. I. távollétében zajlott a Zalakerámia szerdai éves közgyűlése, ám ez nem okozott fennakadást: a napirendi pontokat egytől egyig elfogadták a részvényesek. A megjelent részvényesek mindössze 22,087 százaléknyi szavazatra voltak jogosultak. Az egybegyűltek egyhangúan jóváhagyták a vállalatcsoport tavalyi évi konszolidált, de nem auditált, valamint a 2001. évi auditált pénzügyi beszámolóját is.

Az igazgatóság elfogadta az új menedzsment által 2003-ra kidolgozott üzleti tervet is, amelynek legfontosabb célkitűzései közé tartozik a termelőkapacitások hatékony kihasználása és az eladások növelése. A 2003. évi értékesítési terv - a cég árbevételének 90 százalékát adó - burkolólapok eladásának mintegy 20 százalékos növelését irányozza elő. Eddig már 5 millió dollár értékű burkolólap exportjára jött létre megállapodás oroszországi partnerekkel 2003-2004-re, amelynek több mint 50 százaléka az 2003-as évben jelentkezne - mondta lapunknak Albrecht Lórántné vezérigazgató. Hozzátéve: a keleti piacokra irányuló kivitel felfutása mellett a belföldi eladásokat is növelni kívánják. Az idén a termelési költségek 10 százalékkal csökkennének, az adó előtti profitterv pedig egymilliárd forintról szól, szemben a tavalyi - IAS szerinti, nem konszolidált - 121 milliós veszteséggel. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.