Hiába folyt be több adó, még gyorsabban nőttek a kiadások – megugrott a költségvetési hiány
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA kormányzati szektor hiánya 2090 milliárd forintot tett ki 2026 első három hónapjában, ami a bruttó hazai termék 9 százalékának felel meg. A hiány egy év alatt 838 milliárd forinttal emelkedett, GDP-arányosan pedig 3,1 százalékponttal haladta meg a tavalyi első negyedéves szintet – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adataiból.

A kormányzati szektor deficittel, az önkormányzatok többlettel zárták az első negyedévet
A központi kormányzat 2492 milliárd forintos hiánnyal zárta az időszakot, míg a helyi önkormányzatok 373 milliárd, a társadalombiztosítási alapok pedig 28 milliárd forintos többletet értek el.
A kormányzati szektor bevételei 9327 milliárd forintra emelkedtek, ezzel párhuzamosan a kiadások elérték a 11 417 milliárd forintot.
Egy év alatt a bevételek 960 milliárd forinttal, 11,5 százalékkal nőttek, a kiadások viszont ennél jóval nagyobb összeggel, 1798 milliárd forinttal, vagyis 18,7 százalékkal emelkedtek.
A bevételi oldalon több nagy adónem is emelkedést mutatott;
- az általános forgalmi adóból 133 milliárd forinttal, 7,1 százalékkal több folyt be, mint egy évvel korábban.
- A jövedelemadó-bevételek 171 milliárd forinttal, 11,6 százalékkal bővültek,
- a társadalombiztosítási hozzájárulások pedig 321 milliárd forinttal, 14,6 százalékkal növelték a bevételeket.
- Az egyéb bevételek 331 milliárd forintos, 27,1 százalékos emelkedést értek el.
A kiadások növekedésében meghatározó szerepet játszott a munkavállalói jövedelmek emelése. Erre a célra 841 milliárd forinttal, 38,5 százalékkal többet fordított a kormányzati szektor, mint 2025 első negyedévében. A pénzbeni társadalmi juttatások összege 404 milliárd forinttal, 15,1 százalékkal nőtt, míg a folyó termelőfelhasználás 151 milliárd forinttal emelkedett.
A kamatkiadások lényegében változatlanok maradtak, mindössze 5,9 milliárd forinttal, 0,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket.
A beruházások ugyanakkor visszaestek: a bruttó állóeszköz-felhalmozás 134 milliárd forinttal, 26,2 százalékkal csökkent. Az egyéb kiadások 530 milliárd forinttal, 27,8 százalékkal emelkedtek, ami szintén növelte a kormányzati szektor hiányát.


