BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis fizet a Pannon-Flax

A Brau Union, a Hungagent, a Fevita és a Pannon-Flax is tegnap tartotta közgyűlését. Némi meglepetést a győri textilipari cég összejövetele hozott, amelyen tulajdonosi indítványra 4 százalék osztalék kifizetéséről döntöttek a tulajdonosok.

Eredményesnek nevezte a Pannon-Flax Rt. tavalyi üzleti évét a tegnapi közgyűlésen a vezérigazgató, Teimel Gézáné. A lenszövő 3,99 milliárd forint nettó árbevétel mellett mintegy 134 milliós eredményt ért el. (A konszolidált árbevétel 3,96 milliárd volt, míg a konszolidált eredmény mínusz 628 millió forint.) Bár a társaság igazgatósága nem javasolt osztalékfizetést, az egyik tulajdonos javaslatára 4 százalékos kifizetést megszavazott a közgyűlés. A vezérigazgató a Pannon-Flax idei terveiről elmondta, hogy 550 milliós beruházást kíván megvalósítani a cég, amely fejlesztés a termelékenység javítását célozza.

Tegnap tartotta közgyűlését a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt., a Hungagent Kereskedelmi Rt. és a Székesfehérvéri Hűtőipari Rt. (FeVita) is. A tulajdonosok mindhárom társaságnál elfogadták az igazgatóság, a felügyelőbizottság és a könyvvizsgáló jelentéseit, illetve a 2003. évi üzleti tervet. A Brau Unionnál a tervek szerint elfogadták az elsőbbségi részvényekre fizetendő 17, illetve a törzs- és dolgozói részvényekre fizetendő 16 százalékos osztalékot. A FeVitánál - a terveknek megfelelően - egységesen a részvénytőke négy százalékát kitevő osztalékot hagytak jóvá.

Az elmúlt évi beszámolókból ismeretes, hogy a Brau Union a tavalyi esztendőt 32,3 milliárdos forgalom mellett 2,7 milliárdos adózás előtti eredménnyel zárta, mérlegfőösszege pedig 17,9 milliárd forintot tett ki. A FeVita tavalyi adózott eredménye 74,8 millió forint, mérlegfőösszege pedig 3,3 milliárd forint felett alakult. A Hungagent konszolidált éves beszámolójában 942 millió forintos mérlegfőösszeg mellett 72 millió forintos mérleg szerinti eredmény szerepel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.