BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mélyponton az USA gyapotigénye

Az USA-ban az előrejelzések szerint akár 16 éve nem tapasztalt mélységbe zuhanhat a gyapot kereslete, ám az árak teljes összeomlását megakadályozhatja a növekvő kínai import. A mértékadó New York-i határidős tőzsdén március 17-én kétéves csúcsra, tonnára átszámolva 1330 dollár fölé emelkedtek a jegyzések, miután a legnagyobb fogyasztónak számító Kína fokozta vásárlásait. Az árszint ennek hatásaként még a múlt hét végén is közel 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az USA-beli textil- és ruhagyártók igénye viszont 7,54 millió bálára szűkülhet a júliusban végződő kereskedési évben, miközben hatmillió bála fölé duzzadhatnak a helyi zárókészletek a várhatóan erős export ellenére is. A Levi Strauss forgalma például 6,4 százalékkal csökkent a február 24-én zárult legutóbbi üzleti negyedévében. A nagy amerikai társaság tavaly már hat üzemet zárt be, és a termelését alacsony bérű országokba, például Mexikóba telepítette át. Az anyaországban így mindössze két gyártóhelyet hagyott működésben. Szakértők szerint ez a trend a közeljövőben folytatódhat. (Bloomberg)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.