A Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) részvényesei fejet hajtottak az igazgatóság javaslata előtt, s egyhangúlag rábólintottak arra, hogy a tavalyi profitot eredménytartalékba helyezzék. A magyar számviteli szabályok szerint a társaság 3,66 milliárd forinttal zárta az elmúlt évet, a 2001. évi 8,374 milliárdot követően, míg a nemzetközi számviteli szabályok szerint 2,087 milliárd forint lett az adózott eredmény, szemben az előző évi 8,228 milliárddal.
Az elmúlt év az utolsó évtized egyik legkedvezőtlenebb időszak volt a petrolkémiai területen - hangzott el. Az üzletág jövedelmezőségét meghatározó polimertermék és a gyártáshoz szükséges pirolízisanyagok közötti árrés a korábbi évekhez képest lényeges mértékben csökkent. Az árrés éven belüli mélypontja 2002 utolsó negyedévére esett, melyben nyomott polimerárak találkoztak az iraki háborús feszültség és a venezuelai sztrájk miatt emelkedő alapanyagárakkal, amire az erős forint is rátett egy lapáttal.
Ami 2003 első negyedévét illeti, Molnár József vezérigazgató úgy látja: negatívan hatottak az iraki háború miatt emelkedő alapanyagárak, ennek ellenére az év első három hónapja biztatóbb képet fest, mint 2002 decemberében várni lehetett. Az egy főre jutó árbevételt a tavalyi 200-250 ezerről 2005-re 400-450 ezer euróra akarják növelni, amelyet a jelenleg is folyó stratégiai beruházásokból származó növekvő termeléssel, illetve a létszámhatékonyság emelésével érnék el. A jelenleg folyamatban lévő stratégiai beruházások 2004 végére fejeződnek be, amelynek hatásaként a tavalyi 590 ezer tonna polimer-előállítás 2005-re 780-800 ezer tonnára növekszik - mondta Molnár az MTI kérdésére.
A tulajdonosok jóváhagyták a TVK Rt. és a Mol között kötött gázszállítási, illetve a TVK Rt. és a BorsodChem Rt. között kötött etilén-, illetve kiegészítő etilénszállítási szerződést. Egyedül a dolgozói részvény bevonása és az ebből eredő 9,38 millió forintnyi tőkeleszállítás napirendre kerülésénél ütköztek az érdekek, a CE Oil & Gas és a BorsodChem képviselőinek ellenszavazata miatt nem tudták elfogadni az egyébként háromnegyedes többséget igénylő előterjesztést.
A vegyipari társaság tegnapi közgyűlésén egyébként viszonylag nagy volt a részvételi arány, hiszen a részvényesek 83,73 százaléka képviseltette magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.