BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyomozás folyik a KPHM ellen

A Győri Városi Rendőr-főkapitányság többek között jogosulatlan pénzintézeti tevékenység gyanújával indított vizsgálatot a KPHM Szövetkezet ellen - értesült a Világgazdaság. A szövetkezeti törvény módosítása hamarosan a parlament elé kerül. A már régóta működő szövetkezetek támogatják a jogalkotói intézkedéseket.

A Győri Városi Rendőr-főkapitányság megkezdte a vizsgálatot a KPHM Ingatlanfejlesztési Szövetkezet ellen, mivel megállapítható a bűncselekmény alapos gyanúja - erősítették meg értesülésünket a rendőr-főkapitányságon.

A nyomozást feljelentés alapján rendelték el, amelyet szakértők és társszervek bevonásával folytatnak. A KPHM az év elején bukkant fel: óriásplakátjain, szórólapjain, egyéb hirdetésein 12 hónapra már 23 százalékos hozamot ígér a befektetőknek, amely ráadásul garantált is. Az ügy apró szépséghibája, hogy a győr-ménfőcsanaki székhelyű társaságot a mai napig nem jegyezte be a cégbíróság.

A hírek szerint a feljelentést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete tette, amely ezt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta. Múlt pénteki közleményében arról számolt be, hogy mivel a rendelkezésére álló eszközökkel a szövetkezet elleni vizsgálat lefolytatására nincs lehetősége, ezért azt megszünteti, a tényállás teljes körű tisztázásának érdekében azonban más hatósági eljárást kezdeményez.

Pécsi Kálmán, a KPHM jogtanácsosa lapunknak úgy nyilatkozott: állnak elébe az esetleges vizsgálatnak, miután véleménye szerint - a Legfelsőbb Bíróság határozataira hivatkozva - a tagi befizetések nem minősülnek pénzintézeti tevékenységnek. Ráadásul a KPHM nem nyilvános felhívás útján gyűjtött tagokat, mivel hirdetéseik nem tartalmaztak felhívást taggyűjtésre - tette hozzá.

A garantált hozamot ígérő ingatlanbefektetési szövetkezetek köre - a várható törvényi szigorítások ellenére - újabb szereplővel bővült: felbukkant a színen a Benefit 2002, amely hirdetéseiben éves hozamként akár nettó 22 százalék elérésével kecsegtet.

A szövetkezeti törvény módosítása hamarosan a parlament elé kerül. A törvényt úgy változtatná meg a pénzügyi tárca, hogy tilos a szövetkezet tagjait nyilvános felhívás útján gyűjteni, a tagi kölcsön igénybevételének lehetőségét, annak feltételeit - különösen a tag részére fizetett kamat (hozam) mértékét -, illetve a szövetkezet eredményéből való tagi részesedésre vonatkozó hozamígéretet hirdetés útján közzétenni.

Az esetleges változtatásokkal kapcsolatban Pécsi Kálmán anynyit jegyzett meg: a reklámszakma ismer olyan műfajokat, amelyek alkalmasak arra, hogy egy szolgáltatást ismertté tegyenek.

A szövetkezeti törvény változása elsősorban azokat a társaságokat érinti, amelyek most indultak - mutatott rá Bajics Éva, a Pilis-Invest Ingatlanbefektetési Szövetkezet igazgatóságának tagja. A társaság a törvénymódosítás hatálybalépését követően a jelenleg megszokott módon, hírlevél, illetve rendszeres levelezés útján tartja majd a kapcsolatot a mintegy 4800 tagjával, amelyek száma - kiegészülve a banki hitelekkel - elegendő forráshoz juttatja már a szövetkezetet. A Pilis-Investnek 12 irodája van országszerte - hangsúlyozta Bajics Éva, hozzátéve: a hozamígéretek helyett már inkább termékeiket hirdetik. A Pilis-Invest tagjainak zöme egyébként már öt éve hű hozzájuk - tudtuk meg.

Szövetkezetünk nem közölt olyan hirdetéseket, amelyeket a tervezett jogszabályváltozások érintenek - mondta lapunknak Balázs László, a Baumag elnöke. A szövetkezet taglétszáma közel húszezerre tehető, gyarapodása az elmúlt nyolc évben folyamatos volt. Az elmúlt időszak eseményeire reagálva a napokban a Baumag is növelte befektetési ajánlatait. Az elnök bízik benne: az egyébként általa is szükségesnek tartott jogalkotói intézkedések viszonylag rövid időn belül visszaállítják a korábbi - inkább a kamatok mérséklődésével jellemezhető - piaci állapotot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.