Profitwarning az Oriontól
Az Egis kutatási partnere, a finn Orion hétfőn profitwarninggal örvendeztette meg a piaci szereplőket. A leállított deramciclane-programnak és a megváltozott finnországi szabályozásnak köszönhetően az első negyedév üzleti eredménye jelentősen elmarad az előző év hasonló időszakában realizált 23,2 millió eurótól. A szorongás elleni molekula fejlesztésének sikertelensége miatt 7 millió euró egyszeri költséget számolt el az Orion, ami a külföldi elemzőket is meglepte.
Az Orion részéről eddig nem tapasztaltunk végleges elzárkózást a deramciclane-kutatás folytatását illetően, ám a véleményalkotással megvárnám a jövő hetet, a kollégáim ugyanis most tárgyalnak a finn cégnél - mutatott rá Marosffy László. A kérdésre, miszerint mit tesznek majd abban az esetben, ha a finn partner felhagy a kutatással, a vezérigazgató-helyettes annyit válaszolt: vannak közbenső megoldások, ám ez hosszabb előkészítő szakaszt igényel, s addig is az összes kutatási engedélyt át kell venni az Oriontól. Ám mint Marosffy fogalmazott: a lehetőségeket egyelőre nem érdemes latolgatni, a jövő héten várhatóan több információval rendelkeznek majd.
Egyes értékpapír-piaci vélemények szerint esély van arra, hogy az Egis az alapanyagot újra felhasználja, ám ez többéves projektet jelentene. Elképzelhető az is, hogy valamilyen megállapodás születik az Egis és az Orion között, ám nem olyan méretű, mint a deramciclane volt.


