BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új vezérigazgató az RSI élén

A Raiffeisen Értékpapír és Befektetési (RSI) Rt. élére Nagy Gábort nevezték ki a cég szerdai közgyűlésén, amely egyúttal azt is jelentette, hogy Pleschinger Gyula, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese - aki tavaly november óta ideiglenesen irányította a brókercéget - lemondott tisztségéről. Mint ismert, tavaly novemberben az RSI két vezetőjét azzal az indoklással menesztették, hogy vérfrissítésre van szükség a társaságnál, az agresszívebb, célravezetőbb stratégiát ugyanis az akkori vezetésnek nem sikerült megvalósítania az elmúlt két évben. Az "új" RSI-nek nem csupán az állampapírpiacon kell dominálnia, hanem kiegyensúlyozott bevételi szerkezetet szükséges kialakítania.

A RSI a tavalyi évet 104,78 millió forint veszteséggel zárta a 2001. évi közel 420 milliós nyereséget követően, ám akkor is elhangzott: nem ez játszott szerepet a vezetés menesztésében. A deficit mértéke nem okozott meglepetést a piacon, hiszen már tavaly novemberben erre utaltak a jelek, bár akkor a prognózisok 200 millió körüli mínuszt valószínűsítettek. A tavalyi veszteség hátterében a brókercég jelentős mértékű állampapír-állományán tavasszal elszenvedett kár húzódott meg.

Nagy Gábor hivatalos vezérigazgatói kinevezésével meg kell még várni a PSZÁF jóváhagyását is, hasonlóan az igazgatósági tagsági kinevezéséhez. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.