Aviva: bővülő értékesítési hálózat
Az Aviva Életbiztosító Rt. díjbevétele 13 százalékkal, 1,2 milliárd forintra csökkent, mely az új értékesítési rendszer bevezetésével, az átállás nehézségeivel függ öszsze - mondta lapunknak Horváth Béla elnök-vezérigazgató. (A társaság egyébként 2001-ben 19,2, tavaly 20,3 százalékos díjbevétel-visszaesést ért el.)
Az egyszeri díjas életbiztosítási termékeikből alig 10 milliónyi díjbevétel folyt be, jóllehet a befektetési egységhez kötött konstrukciótól az idén sem várnak számottevő növekedést. Az ez évi célként az értékesítési hálózat bővítését tűzték ki, aminek jegyében bankbiztosítási szerződést kötöttek a Postabankkal és az EuroDirekt Országos Takarékszövetkezettel, s nyitottak a nagy hálózattal rendelkező életbiztosítási brókercégek felé is, a Brókernettel már megszületett az együttműködési megállapodás. Emellett a saját értékesítési csatornáikat is bővítik, a közvetítőik száma a mostani 300-ról év végére 5-600-ra nőne. Ennek hatása már az idén érezhető lenne, hiszen az impozáns tervek szerint a tavalyi 0,9-1,0 milliárd forint értékű új szerzés 2003-ban 20-50 százalékkal emelkedne, a díjbevételben pedig várhatóan 1-2 éven belül mutatkoznának az eredmények. Az Aviva dinamikus fejlődését az anyacég is támogatja, hiszen amennyiben úgy adódna, nem késne a tőkeemelés - fogalmazott Horváth Béla. Hozzátette: az első negyedév tükrében nem módosítottak éves terveiken, így 6,5 milliárd forintos díjbevétellel számolnak, míg a veszteség 864 millióra apadna a tavalyi 1,183 milliárdról. Májusban új termékkel jelent meg a piacon az Aviva, bevezette a gyermekek súlyos betegségeire és baleseteire szóló kiegészítő biztosítást, amely 5, 10, illetve 15 millió forintra szól. A terméket fél év-hat év közötti gyermekre lehet kötni, s 18 éves korig szól a biztosítás.
Az Union esetében a díjbevétel csökkenése (6,7 százalékkal, 1,3 milliárdra) két tényező számlájára írható, egyrészt az egyszeri életbiztosítási bevételek visszaestek, másrészt nagyobb számban voltak lejáró biztosítások, amelyek éreztették hatásukat - mutatott rá Maják Viktor, a társaság marketingigazgatója. Az első negyedév azonban tendenciájában nem ad okot az ijedelemre, az első négy hónapot nézve ugyanis az Union 10 százalékkal növelte állománydíját az előző év első négy hónapjához képest, s az ebben az időszakban befolyt díjbevétel is meghaladja a bázisadatot. (FB)


