BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Devizapiac

A dollár keddi esését követően viszonylag nyugodalmas napnak néztek elébe tegnap a piaci szereplők, a londoni kereskedésben 1,139 dolláron forgott a közös európai fizetőeszköz kurzusa, ami némi lemorzsolódást jelent az előző napi 1,1437-es csúcshoz képest, amit a New York-i piacon, nem sokkal a Fed-döntés napvilágra kerülését követően produkált. A befektetők egy része kivár, hiszen ma ül össze az Európai Központi Bank vezetése, ám az elemzők egybehangzóan úgy vélekednek, hogy nem változtatnak a 2,50 százalékos irányadó kamat szintjén.

A japán jennel szemben kedden a 118-as pszichológiai határ alá csúszott a dollár jegyzése, tegnap viszont már nyolchetes mélységbe, 116,32-ra esett a kurzusa a New York-i kereskedésben, ami egyszázalékos csökkenést jelent az előző napi záróárhoz képest. A japán jennel szemben tegnap az euró árfolyama is megroggyant, 1,76 százalékkal lejjebb, 132,06 jenen születtek az üzletek.

Ma ül össze az angol jegybank vezetése is, s az elemzők egy része 25 bázispontos kamatvágást valószínűsít. Tegnap a font kurzusa 1,15 százalékkal csökkent a tengerentúli kereskedésben a dollárral szemben, míg az euró árfolyama újabb négyéves rekordot állított fel a brit fizetőeszköz ellenében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.