BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dinamikus Erste-növekedés

Az Erste Bank a fiókhálózatának további ütemes bővítése helyett a Postabank privatizációjára készül, illetve a tervek szerint tavalyi 10,6 százalékos tőkearányos megtérülési mutatóját 15 százalékosra emeli az idén - hangzott el a pénzintézet szerdai közgyűlését követően. Ennek megfelelően a közgyűlés úgy döntött, hogy a bank az idén nem fizet osztalékot, a nyereséget a bank az eredménytartalékba helyezi.

Az Erste Bank mérlegfőösszege 2002 végén meghaladta a 392 milliárd forintot, ami 44 százalékkal magasabb az előző év megfelelő adatánál. A bank kihelyezésállománya az év során 60 százalékkal bővült, melyen belül a lakossági hitelállomány a duplájára, a vállalati hitelhányad pedig 52 százalékkal emelkedett. A forrásoldalon a lakossági betétállomány 32 milliárd forinttal emelkedett, a vállalatokkal szembeni kötelezettségek állománya az év végén 52 milliárd forint volt.

A tavalyi évet az Erste 783 millió forintos mérleg szerinti eredménnyel zárta, amely hétszerese az előző évi értéknek. Ehhez nagymértékben hozzájárult a kamatbevételek 57 százalékos növekedése is, amely így meghaladta a 13 milliárd forintot.

Az Erste a tavalyi 2 milliárd forintos emelést követően az idén nem tervez változtatást a jegyzett tőkében - mondta a tájékoztatón Kisbenedek Péter vezérigazgató. A pénzintézet stratégiai célja, hogy 3-5 éven belül Magyarország egyik vezető bankjává váljon. A tervek között a lakossági, valamint a kis- és középvállalkozói piacon 20-25 százalékos részesedés megszerzése szerepel. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.