Folytatódott a lendület
A Wall Street az európai tőzsdékhez hasonlóan érezhető emelkedéssel zárta az elmúlt hetet. A Dow Jones 0,9, a Nasdaq 1,2 százalékot erősödött az elmúlt héten, az előbbi mutató harmadik, míg a technológiai papírokat tartalmazó Nasdaq immáron ötödik hetét zárta pluszban. A hét eleji lendület a Cisco Systems kedvező negyedéves gyorsjelentésének számlájára írható. Fékező erővel hatottak viszont a félvezetőipar óriásainak borúlátó prognózisai. A hardvergyártó Dell szintén nem tudta gyorsjelentésével meggyőzni befektetőit, így részvénye háromszázalékot vesztett értékéből.
A főbb európai tőzsdék közül a londoni mutatta a legnagyobb növekedést. Az FTSE 100 pénteki záróára 2,01 százalékkal haladta meg az egy héttel korábbi értéket, míg a DAX 1,1, a CAC-40 pedig 0,91 százalékot izmosodott a hét során. A dollár gyengülése hatására a meghatározó amerikai exporttal bíró cégek (DaimlerChrysler, Volkswagen, Siemens, BASF, PSA Peugeot Citroën) árfolyama több mint 2 százalékot esett. A hét második felében azonban éppen a stagnáló uniós GDP, illetve a német és az olasz gazdaságok zsugorodásának hírére a piac egyre valószínűbbnek találta, hogy az EKB júniusban kamatot csökkent, így az euró is némileg gyengülhet. Ez korrigálta az exportvállalatok kilátásait, így az árfolyamukat is. Csütörtökön a Deutsche Telekom másfél év veszteség után váratlanul nyereségről szóló gyorsjelentése járult hozzá az indexek növekedéséhez.
A Budapesti Értéktőzsdén a nemzetközi trendnek és a döntően kedvező negyedéves gyorsjelentéseknek megfelelően szintén erősödés volt tapasztalható. A BUX 1,54 százalékos többlettel, 8237 ponton zárta a hetet. A négy vezető részvény közül a legtöbbet, 3,69 százalékot a Matáv emelkedett. A bolgár DSK-t elnyerő OTP 2,75 százalékkal lett drágább, a Richter pedig, 1,57 százalékos emelkedéssel, 16 200 forinton zárt. A négyek közül egyedül a Mol veszített értékéből, kedvező negyedéves eredményei ellenére a héten árfolyama 5800-ról 5680 forintra esett vissza.


