BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Heti pénzpiaci jelentés

Amilyen rövid, olyan csendes is volt az elmúlt hét a hazai pénzpiacon. A forint továbbra is a sáv erős oldalán, a sávközéptől számított 11 százalékos szint körül tanyázik, az állampapírpiac pedig az első két napon mintha ki se nyitott volna. Egyedül a szerdai kereskedelem, illetve aukciók hoztak némi pezsgést a piac életében.

A forint az elmúlt hétfőn ott nyitott, ahol a megelőző pénteken zárta a kereskedelmet. Az első kötések kerek 11 százalékon születtek, a napon belüli mozgások pedig elhanyagolhatóak voltak. Nem sokat változott a helyzet a keddi napon sem, csekély erősödés után a hazai fizetőeszköz 1 bázispontos gyengüléssel zárt. A szerdai állampapír-aukcióknak köszönhetően a forint iránti érdeklődés is megélénkült, a kurzus a nap végén 8 bázisponttal a keddi szint felett állt.

Az állampapírpiac szinte átaludta a hét első két napját. A forgalom minimális volt, a hozamgörbe elmozdulásai - már ahol volt ilyen - legfeljebb egy bázispontosra adódtak. Szerdán azonban a hozamok valamennyi lejáratra esni kezdtek, különösen nagy volt a mérséklődés a görbe hoszszabb oldalán. Az 5 éves hozamok 11, a 10 évesek pedig 9 bázisponttal csökkentek. Kimagasló volt az érdeklődés az ÁKK legfrissebb kibocsátásai iránt is, a piacon legnépszerűbb 3 éves papírokra 165 milliárd forintnyi ajánlat érkezett, melyből 80 milliárdot fogadtak el.

A csendes hazai viszonyoknál jóval eseménydúsabb hetet zártak a nemzetközi devizapiacok. A biztató hét eleji szereplését követően a dollár kedden ismét esni kezdett az euróval szemben, szerdán pedig négyéves mélypontra zuhant. A kurzus a hétfői eurónkénti 1,1025 dollárról szerda délutánig 1,1170 dollárra változott. Az erőteljes árfolyamesést az amerikai fizetőeszköz egy újabb kedvezőtlen makroadatnak köszönheti, a fundamentumok szerepe tehát a döntéshozatalban a jelek szerint továbbra is meghatározó. A szerdai veszteség nemcsak az euróval, de a jennel szemben is jelentős volt, a dollár napon belüli értékvesztése ugyanis egy hónapja nem tapasztalt mértéket mutatott. Az amerikai deviza egysége a keddi 119,76 jen után szerda délután 118,95 jent ért. A jövőbeni pályát tekintve a tendencia vitatható, valószínű azonban, hogy az mindaddig nem fordul majd a visszájára, amíg az USA nem kezdi rendszeresen produkálni a gazdasági élénkülésre utaló adatokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.