BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Karsai még kivár

A Karsai Holding egyelőre nem szándékozik eladni 12,7 százalékos Pannonplast-pakettját, ám még egy évet már nem akarnak várni a "kiruccanással" - fogalmazott Karsai Béla elnök-vezérigazgató. A társaság egy-másfél hónapon belül bemutatkozik a BÉT Tőzsdeképes Cégek Klubjában, ám a tőzsdei jelenlétet csak két-két és fél év múlva tartja elképzelhetőnek.

A Pannonplast Rt. múlt szerdai közgyűlésén történteket feldolgozva a Karsai Holding úgy döntött, továbbra sem válik meg a 12,7 százalékos részvénycsomagjától, az idő ugyanis nem sürget - mutatott rá Karsai Béla tegnapi tájékoztatóján. A Pannonplast új igazgatóságának összetétele előrevetíti, hogy gyökeres változások nem történnek, ám tagvállalati szinten továbbra is fontosnak tartja a jó kapcsolatot. Bár ezzel kapcsolatban Karsai elmondta: együttműködésre szerettek volna lépni a fröccsöntő-technológiai Moldinnal, mivel további gyártókapacitásra lett volna szükségük, ám ez nem jött össze.

A cég így visszatért korábbi elképzeléseihez, miszerint zöldmezős beruházásokkal, illetve akvizíciókkal növelik kapacitásukat. Ennek keretében Körmenden 400 millió forintos beruházással gyárat építenek, a német tulajdonban lévő Seeber autóalkatrész-gyártó céggel nemrégiben kötött hároméves beszállítói szerződésnek ugyanis így tudnak eleget tenni. (A Seeber olaszországi gyárába tehergépkocsikhoz szállítanának hűtéstechnológiai berendezéseket.) A szerződés 10 millió euróról szól, s ez is jelentős szerepet játszik abban, hogy a Karsai Holding a tavalyi 8 milliárd forintos árbevétel után az idén 10 milliárddal számol. Jövőre nagyobb növekedési ütem várható - mondta Karsai Béla -, öt éven belül pedig 50 milliárdos bevételű céggé szeretnének válni, hiszen legalább ekkora volumen szükséges az európai szinten versenyképes üzemmérethez.

Karsai egyelőre arra sem lát esélyt, hogy Pannonplast-részesedésüket egy ügylet keretében a Pannonplast egyik eszközére cserélnék el - tudtuk meg. A holding jelenleg 3,5 milliárd forintos hitelállománnyal rendelkezik, ám ez finanszírozható - mondta kérdésünkre Karsai Béla, hozzátéve: a Pannonplast-részvényeket 2200 forintos átlagáron vették - ami mintegy egymilliárd forintjukba került -, amit tavaly év végén 1300 forintra írtak le. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.