Mérséklődő kibocsátói díjak

Mint mondják, egyszer minden jó sorozatnak vége szakad. A feltörekvő piacok kormányzati és vállalati kötvénykibocsátásainak megszervezése a befektetési bankok számára hosszú éveken keresztül jövedelmező vállalkozásnak bizonyult. Többek között a magyar, a lengyel, vagy éppen az orosz piacon egy-egy kibocsátás 50 és 100 bázispont közötti hasznot hajtott az értékesítésben részt vállaló pénzintézeteknek, de nemritkán ennél magasabb bevételekről is be tudtak számolni. A bankok külön ezen régiók kibocsátásaira koncentráló részlegeket állítottak fel, ahol átlagosan 5 és 10 fő között foglalkoztattak elemzőket a piaci lehetőségek feltérképezésének feladatával.

Az elmúlt egy évben azonban ez a virágzó terület jelentősen veszített vonzerejéből. A kisebb befektetési bankok, látva nagyobb vetélytársaik sikerét, nagy számban tódultak a piacra, és a kedvezőbb pozíciók megszerzése érdekében jelentősen letornázták az addig oly meggyőző kibocsátói díjakat. Azokban az országokban, mint például Romániában, ahol az elmúlt évben még 65 centet adtak egy 7 éves futamidejű eurókötvény kibocsátása után, az idén már csak ennek hatodát fizette ki az állam. De a kibocsátói díjak nemcsak itt, hanem a többi régióbeli országban - így hazánkban is - 15 bázispont környékére estek, ami sokszor a pénzintézet kiadásainak fedezésére sem elegendő. Ha a romániai példánál maradva az ország egy 250 millió eurós kibocsátás mellett döntene és ennek lebonyolítására az eddigi gyakorlathoz hasonlóan négy pénzintézetet bízna meg, a banknak a jelenlegi díjazási gyakorlat szerinti bevételeit a kibocsátással együtt járó költségek felemésztenék. A teljes banki kiadások egy ilyen volumen esetében a megbízás elnyeréséhez szükséges roadshow-k megszervezésével együtt az Euromoney becslései szerint elérhetik a 150 ezer dollárt. A helyzet egészen hasonló képet fest a dél-amerikai és az ázsiai piacokon is.

A kialakult helyzet magyarázatára vállalkozó piaci szereplők jobb híján egymásra mutogatnak. A feltörekvő piacok kibocsátásainak levezénylésében elsőként szerepet vállaló amerikai nagy bankok szerint a jelenlegi helyzetért a piacra újonnan berobbanó európai szereplők a felelősek, akik véleményük szerint egyedül ilyen módon, azaz a díjak leszorításával tudnak valamekkora teret nyerni maguknak. Mint mondják, az amerikai piaci bevételek az elmúlt években a bankok számának növekedése ellenére is viszonylag stabilak maradtak. A közöttük fennálló gentlemen's aggreement megóvja őket a profitvadászat kedvezőtlen következményeitől.

A másik oldalon az álláspont nem meglepő módon éppen ellentétes. Az európai befektetési bankok szerint minden a Citigroup salvadori üzletével kezdődött. A kibocsátásokban nem éppen az élen járó dél-amerikai ország 2002-ben úgy döntött, hogy az elkövetkező két év költségvetésének finanszírozásához szükséges kötvénymennyiséget egyszerre, egy 1,25 milliárd dollár értékű sorozatban viszi majd piacra. Salvador a kibocsátást megelőzően még 50 bázispont körüli díjakat fizetett a pénzintézeteknek, a Citigroup azonban ajánlatában 19,7 bázispontért vállalta az ügylet lebonyolítását. A megbízás elnyerésével pillanatok alatt a régió legnagyobb piaci szereplőjévé lépett elő, megelőzve ezzel a régi rivális JP Morgant is. Ezt a tranzakciót azóta már többen a bank szemére vetették, amely általában azzal védekezik, hogy annak egyedisége miatt nem gyakorolt döntő hatást a piaci folyamatokra. A gyakorlat szerint azonban ez egyáltalán nem így van. A salvadori kibocsátást követően több, annál jóval jelentősebb kötvénypiaci hagyományokkal rendelkező ország gondolta úgy, hogy miért kéne pont neki többet fizetnie az aukciók lebonyolításáért. Mindennek hatására mára a díjak a latin-amerikai országok körében is visszaszorultak, még az egyébként gáláns megbízóként számon tartott Mexikó sem ad többet az egyes kibocsátásoknál 20 bázispont körüli összegeknél.

Talán egyetlen bank van, amelyet a nehéz körülmények ellenére sem hallhatunk panaszkodni. A Dresdner Kleinwort Wasserstein ez idő alatt ugyanis szép csendben a feltörekvő piacok kibocsátói rangsorának az élére került. Az, hogy a pénzintézet tavaly még a tabella 14. helyén tanyázott, sokakban felveti annak a lehetőségét, hogy a bank esetleg a díjak számottevő mérséklésével fizetett ezért a pozícióért, hozzájárulva ezzel a megtérülés feltételeinek általános romlásához.

Mások az európai konvergenciafolyamatban találják meg a magyarázatot a jelenségre.