BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most Demszky csengetett

Demszky Gábor nyitotta meg tegnap a Budapesti Értéktőzsdét, ahol immár hagyománnyá vált: minden hónap elején egy közéleti személyiség csengetése indítja a kereskedést. A főpolgármesternek van gyakorlata ebben: pár éve mint New York testvérvárosának első embere tette ezt az ottani tőzsdén.

Beszédében Demszky hangsúlyozta: a főváros a magyar gazdaság fejlődésének motorja. Az ágazatok közül a pénzügyi tevékenység a leginkább koncentrált, a szektor által termelt javak körülbelül kétharmada Budapesthez kötődik. A fővárosi székhelyű tőzsdei kibocsátók együttes kapitalizációja 2500 milliárd forint, a teljes piaci kapitalizáció 87 százaléka. A főpolgármester kifejtette, hogy a BÉT egészséges működése Budapest alapvető érdeke. EU-csatlakozásunk után fontos kérdés lesz, hogy a főváros versenyképes tud-e lenni a többi fővárossal. Ehhez szükség van arra, hogy Budapest továbbra is megőrizze gazdasági súlyát az országban, amihez a BÉT is jelentősen hozzájárulhat.

A főváros tulajdonában lévő vállalatok tőzsdére vitelét azonban nem tervezik. Ezek többnyire közműcégek, amelyeknek ellátási kötelezettségük van. Ehhez tervezhető működésre van szükség, nem vállalhatják azt az üzleti kockázatot, amelyet a tőzsdére vitel jelentene. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.