BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz-kínai olajvezeték épül

Várhatóan a hónap végén, a kínai államfő szentpétervári látogatása alkalmával Hu Csin-tao és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök államközi szerződést ír alá egy 2400 kilométeres orosz-kínai olajvezeték megépítéséről. Az új csövön a tervek szerint már 2005-től napi 400 ezer hordónyi orosz kőolajat szállítanának az ázsiai országba. A vezeték megépítésével egyrészt újabb exportútvonalhoz jutnának az orosz olajtermelők, másrészt csökkenthető volna Kína függősége a közel-keleti olajkészletektől.

A hírek szerint Oroszországnak választania kellett, hogy a kínai, vagy a japán kormány által szorgalmazott másik, 4000 kilométeres összeköttetés megépítését támogatja. Ez utóbbi a távol-keleti országba, illetve az Egyesült Államok irányába nyitott volna utat az orosz nyersanyagnak. Kelet-Szibériában ugyanakkor nem áll rendelkezésre elegendő kőolaj, hogy mindkét vezetéket ki tudják szolgálni, ezért kellett választani a két lehetőség közül. A kínai összeköttetés megvalósításának költségeit a Jukosz és a China National Petroleum 2,8 milliárd dollárra becsüli. (Bloomberg)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.