Meglehetősen hektikus mozgások jellemezték tegnap a forint piacát, az euróval szemben a 270-es szintet is elérte, amire 2001 májusa óta nem volt példa. Egyes tőzsdecégek alighanem megelégedettséggel nyugtázták az eseményeket, hiszen a sávszélesítést követő folyamatos árfolyam-emelkedés láttán egy kisebb csoport (köztük a Richter, a Graphisoft, a Rába) folyamatosan hangoztatta az erős forint káros hatásait. Miután az elmúlt időszakban egyre többen nyúltak a határidős ügyletek felé, éppen ezért a forint gyengülése a meglévő nyitott fedezeti pozíciókat érintheti kedvezőtlenül - mutattak rá az elemzők.
A forint gyengülése alapvetően a magas exportárbevétellel dolgozó cégeket érinti kedvezően, az importőrök, a külföldi érdekeltségek tulajdonosai és a külföldi devizákban lévő hitelekkel rendelkezők viszont rosszul járnak. A tőzsdei cégek közül a gyenge forint nyertese egyértelműen a Richter Gedeon és az Egis - mutatott rá Bónis Miklós, az IEB elemzője. A Richter határidős ügyletekkel védte eddig a forint árfolyam-alakulásának kedvezőtlen hatásait - a társaság bevételének 70 százalékát adja az export -, a társaság jelenlegi nyitott határidős ügyletei 2003 végéig futnak ki. Az Egis szeptemberig rendelkezik fedezeti ügyletekkel, havonta mintegy 6 millió euró értékben. A gyógyszeripari társaság egyébként a határidős ügyletekkel amely 80 százalékban dollárkitettségű - az árbevétel ugyancsak zömét jelentő export 50-70 százalékát szokta fedezni.
A Mol gázüzletágának importja, valamint devizahitelei miatt kedvezőtlenebb helyzetbe került, hiteleinek 38 százaléka euróban, 32 százaléka dollárban van - fogalmaz Trippon Marian, a CIB Bank elemzője. A Matávnál szintén a devizahitelek jelenthetnek gondot, bár az árfolyamkockázat kezelésére a társaság már tett lépéseket. A MakTel-akvizícióhoz felvett 301,5 millió eurós hitelt teljes egészében forintra váltotta, a Westel-kivásárláshoz felvett 920 millió eurós anyavállalati kölcsönből pedig 425 milliót elswapolt, a fennmaradó 395 milliós tartozás augusztusban jár le. A cégvezetés korábban a hitel megújítását célzó törekvésekről számolt be. Ha tehát a forint hatszázalékos gyengülését feltételezzük az átváltás időpontjában is, akkor az bő 20 millió eurós veszteséget jelentene a cégnek.
Az OTP Bank esetében a bolgár DSK bank vételárának kifizetésénél jelentkezik a forint gyengülése, az árat ugyanis euróban adták meg - jegyezte meg Bónis Miklós. A hazai pénzintézetnél 3-4 milliárd forintos veszteséget okoz a tegnapi folyamat, hiszen a 310 millió eurós vételár 90 százalékát még nem fizették ki.
A Graphisoft árbevétele dollárban, a költségei viszont forintban képződnek, ám a forint gyengülése kedvezően érinti, főként, hogy nem kötött fedezeti ügyleteket.
A két nagy vegyipari társaság, a BorsodChem és a TVK eddig többet nyert a forint erősödéséből a devizahitelei miatt, mint amenynyit az exportbevételek süllyedése nyomán vesztett. Éppen ezért a forint gyengülése kedvezőtlenül érintheti őket. A Danubiusnál azonban már inkább pozitív a szaldó, a szállodacég ugyanis szobáinak árát euróban szabta meg, devizaadóssága pedig nem különösebben magas. Az exportbevételek növekedése a Rábát is kellemesebb helyzetbe hozhatná, de a cég már korábban fedezeti ügyleteket kötött, így a forint gyengülése nem érinti különösebben érzékenyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.