BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Erste ismét az élen

A februári mélypont óta folyamatos és lendületes növekedést mutat a BÉT részvényforgalma, a májusi 377 milliárdos érték két és fél éves csúcsot jelent. A forgalombővülés a brókercégek rangsorát is átrendezte: az Erstét a Cashline, majd a K&H követi a sorban.

Jelentős forgalombővülést lehetett tapasztalni májusban a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójában. A kereskedés 377 milliárd forintos értéke két és fél éves csúcsot jelent. A markáns növekedés ez év februárjától datálódik, akkor 200 milliárdos összértéket mértek. Ekkor az iraki háború már nem éreztette hatását, sőt a nemzetközi piacok várakozásai is egyre kedvezőbbek voltak. Ezt tetézte, hogy a meghatározó hazai tőzsdecégek a várakozásoknak megfelelő - illetve azt meghaladó - negyedéves gyorsjelentést tettek közzé. Az abszolút rekord azonban még messze van: 2000 első felében a havi forgalmi adat még a 700 milliárd forintos szintet is túlszárnyalta.

Májusban a tőzsdei forgalom hét napon is átlépte a tízmilliárdos küszöböt, a napi átlag pedig 7,34 milliárd forint volt. A javulásban komoly szerepet játszottak az átkötések (múlt szerdán és csütörtökön összesen mintegy kilencmilliárd forint értékben született a piaci árat jelentősen meghaladó árfolyamon Mol-kontraktus).

Az Erste visszaszerezte márciusi elsőségét a májusban közel egymilliárddal kevesebb részvényüzletet kötő K&H-tól. A Cashline pedig már a második helyet tudhatta magáénak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.