Devizapiac
Harmadik napja veszít értékéből az euró a dollárral szemben, de tegnap kivételesen a jen is esett az amerikai fizetőeszközhöz mérten. Utóbbi feltehetőleg Koidzumi miniszterelnök azon nyilatkozatának köszönhető, melyben az ázsiai devizát túlértékeltnek minősítette. A japán gazdaságpolitika hosszú hónapok óta küzd a recesszió és az árfolyam erősödése ellen. A befektetők eddig is tudták és tegnap sem felejtették el, hogy a jen esetében a szóban tett utalásokat általában gyakorlati lépések is követik. És bár a helyzet jelenleg nem nevezhető kritikusnak, a Bank of Japan a múlt héten beszámolt arról, hogy májusban mintegy 33,5 milliárd dollár értékben adott el a saját devizájából.
A csütörtöki EKB-ülés közeledtével egyre nagyobb nyomás nehezedik az euróra. Az árfolyam ennek megfelelően a hétfői 1,1767 dollárt követően 1,1712-re esett vissza a déli órákig. Az európai jegybank esetleges merészebb lépése számottevően csökkenthetné az európai kötvények iránti keresletet. A legfrissebb makrogazdasági adatok, illetve kiadott elemzések is ellentétes irányba mutatnak a rivális devizák gazdaságai esetében: az USA fundamentumai a második fél évben talpra állást, az eurózónáé pedig további gyengélkedést valószínűsítenek.


