Heti Állampapírpiac
Az elmúlt közel egy hét mozgalmas eseményei után ma már stabilizálódni látszanak az erőviszonyok a hazai forint- és állampapírpiacon egyaránt. A jegybank januári beavatkozását követően a forintpiacon folyamatos intervenciót hajtott végre. Ez a hozamszintet is alacsonyan tartotta és a spekulatív tőke jelentős részét sikeresen eltávolította az országból.
A múlt heti bejelentés - miszerint a jövőben a forintvásárlás helyett a kamatpolitikán keresztül próbál a jegybank befolyást gyakorolni az árfolyam alakulására - azonban természetes módon némi korrekciót, azaz hozamemelkedést eredményezett - mondta Kaposi Zsolt, az OTP Bank elemzője.
Ma már ugyanakkor a vevők is kezdenek ismét megjelenni a piacon, az elmúlt hét folyamán kialakult magasabb hozamszint pedig feltehetőleg elegendő lesz arra, hogy a forint árfolyamának további esését megakadályozza. Az állampapír-piaci hozamok a januári spekulatív támadást megelőző viszonyoknak megfelelően kezdenek visszarendeződni, ha figyelembe veszzük a külföldi hozamokban és a kockázati prémium szintjében azóta bekövetkezett csökkenést.
A jegybank jövőbeni politikája egyelőre kérdéses. Az annak alakulására jelentős hatást gyakorló egyik legfontosabb tényező az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökre várt kamatdöntése lehet. A piac várakozásai szerint - amint az a határidős árfolyamokból kitűnik - 25 bázispontos mérséklésre lehet számítani, az sem kizárt azonban, hogy az EKB a mostanában felé irányuló kritikákra drasztikusabb lépéssel reagál majd. Az európai gazdaságpolitikusok egyre gyakrabban kérik számon az eurózóna legfőbb monetáris intézményén a gazdaságélénkítő kamatcsökkentés elmaradását. Amennyiben 25 bázispontos kamatvágás mellett dönt az EKB, az a közeljövőben azt is eredményezheti, hogy a hazai jegybank akár 50 bázisponttal is emehetli az irányadó kamatszintet. Amennyiben az európai döntés ennél erőteljesebb lenne, az az MNB részéről is mérsékeltebb reakciót valószínűsít, hiszen a hozamkülönbözet már így is 40-45 bázisponttal kinyílt az elmúlt hét eseményeinek következtében.


