BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

ZK: közgyűlésre várva

Az Intergazprom-Invest Holding (I. G. P. I.) bejelentési kötelezettségének elmulasztása játszott szerepet abban, hogy a Zala megyei bíróság mint cégbíróság úgy döntött: formai okokra hivatkozva megsemmisíti a Zalakerámia március 21-i rendkívüli közgyűlésének határozatait. Az I. G. P. I. 30,709 százalékos szavazati joggal részt vett ugyan ezen a részvényesi fórumon, ám a befolyásszerzés tényét már elfelejtette bejelenteni a cégbíróságnak - mondták érdeklődésünkre a bíróságon. (A tőkepiaci törvény értelmében 30 napon belül kellett volna ezt megtenni.) Éppen ezért figyelmen kívül kellett hagyni az I. G. P. I. szavazatait, aminek következtében viszont nem volt határozatképes a közgyűlés. A bírósági vizsgálat egyébként - mint megtudtuk - a PSZÁF bejelentése nyomán indult. Mint ismert, a felügyelet április elején úgy határozott: mivel az I. G. P. I. Zalakerámiában meglévő közvetlen és közvetett tulajdoni befolyása több mint 32,9 százalék, felszólította az I. G. P. I.-t, hogy az Aragótól megvásárolt részvénypakettet 60 napon belül adja el, vagy a Smilejest Ltd.-vel együtt, vagy valamelyikük külön a Zalakerámia részvényeire tegyen nyilvános vételi ajánlatot.

A Zalakerámia márciusi részvényesi összejövetelén egyebek mellett az ÁÉB és az I. G. P. I. hatalomátvétele zajlott, a vezető testületekbe beválasztották a két társaság képviselőit. A cégbíróság döntésének eredményeként viszont nincs legitim igazgatósága a Zalakerámiának, s mint kérdésünkre a bíróságnál elmondták: az igazgatósági határozatok jogerőre emelkedésüket követően semmisnek tekintendők. (A határozat május 30-án emelkedett jogerőre.) Elviekben a korábbi ig.-határozatok is hatályukat veszthetik, ám bizonyos intézkedéseket nem tud megsemmisíteni - mondták érdeklődésünkre. A társaság vezetése múlt héten a cégbíróság döntésére reagálva azt közölte, hogy az a társaság működését nem befolyásolja.

Legitim igazgatóság hiányában a közgyűlést a cégbíróságnak kell összehívnia, amennyiben azt valamelyik részvényes kérelmezi. Erre vonatkozóan megkeresés még nem érkezett, s ha azt nem is kérik a tulajdonosok, úgy a jogszabály szerint 30 napon belül kell intézkednie a cégbíróságnak. (FB)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.