BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

AH: romló eredményesség

Az Antenna Hungária Rt. anyavállalati szinten 643 millió forint profitot ért el, csoportszinten azonban 2,2 milliárdos negatívum szerepel a társaság első félévi gyorsjelentésében, döntően a Vodafone Magyarország konszolidálása miatt.

Az AH első félévi árbevétele 4,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első hat hónap adatait a konszolidált eredménykimutatás szerint. A vállalatcsoport bevételeinek 57 százaléka műsorterjesztésből, 20 százaléka távközlésből, 7 százaléka AntennaMikro-szolgáltatásból származik - derül ki a cég tegnap közzétett első féléves gyorsjelentéséből.

Az anyavállalat az első fél évben nyereségesen gazdálkodott, 11,951 milliárd forintos árbevétel, 1,195 milliárdos üzleti, illetve 643,8 milliós adózott eredményt ért el, csoportszinten azonban döntően a Vodafone Magyarország Rt. miatt drasztikusan romlottak az adatok.

A cégcsoport üzleti tevékenységének eredménye 71 százalékkal alacsonyabb a bázisnál. Ez elsősorban annak a következménye, hogy 2002 első negyedévében a cég egyszeri bevételt realizált ingatlanértékesítésből, a költségek pedig átlagosan 8 százalékkal nőttek. A pénzügyi műveletek konszolidált vesztesége közel megtízszereződött egy év alatt. Ennek oka, hogy a pénzügyi műveletek között számolták el a Vodafone Magyarország-részesedésben az első fél évben bekövetkezett 1,74 milliárdos változást. A mérleg szerinti konszolidált veszteség 2,2 milliárd forintot ért el a tavalyi 502 milliós nyereség után. A Vodafone nélkül enyhe, 83 milliós pozitívumot mutatott volna a mérleg.

Kedvező változás ugyanakkor, hogy a cégcsoport kötelezettségei 6,2 százalékkal csökkentek.



Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.