K&H Lízing: bővülő kihelyezésállomány
Dinamikus növekedés mellett a tavalyi év azonos időszakához képest 29,7 százalékkal, 45,4 milliárd forintra növelte kihelyezéseinek állományát a K&H Lízing csoport 2003 első fél évében. Az élő szerződések száma ez idő alatt 63-ról 72 ezer fölé emelkedett, portfóliója pedig a decemberi 91,6 milliárd forintról június végére 116,5 milliárd forintra bővült.
A húzó szegmens továbbra is a személygépjármű-finanszírozás maradt, ennek részesedése az összesített teljesítményből 76 százalékos volt, ami 34,6 milliárd forintos kihelyezésállományt jelent. Tavaly ugyanerre az időszakra 27,3 milliárd forintos hitelállomány jutott, így a 2003-as növekedés 26,7 százalékos volt.
Alacsonyabb bázis mellett ugyan, de 40 százalékot meghaladó növekedést sikerült felmutatnia a finanszírozó eszközüzletágnak. A kihelyezési volumen itt 10,8 milliárd forintot ért el az első fél év végén, szemben a tavalyi 7,7 milliárddal. A lízingcsoport konszolidált jegyzett tőkéje az időszak végén 603,3 milliárd forint volt.
A K&H Lízing a növekedést szolgáltatásainak fejlesztésével is támogatta: telelízing néven call centert indított. (VG)


