Nem aggódnak a pénzintézetek
A Pénzügyminisztérium (PM) tervei szerint a jövő évi költségvetési törvény elfogadásával párhuzamosan az adójogszabályok több ponton történő változtatására is sor kerül majd. Banki körökben megfogalmazódott vélemények szerint biztosan lennének olyanok, akik a módosítás hatására állnának el ingatlanfejlesztési terveiktől, ezek száma azonban az egységesnek tekinthető álláspont szerint nem lenne meghatározó.
A legfőbb hitelfelvételt serkentő tényezőnek ugyanis a szakemberek nem az adókedvezményt tekintik. Pásztor Csaba, a Magyar Külkereskedelmi Bank igazgatója szerint az ügyfelek elsősorban a törlesztőrészlet, majd a kamat mértékét vizsgálják döntéshozatalkor. Egyes pénzintézetek kiemelik, hogy az adókedvezményt az adóköteles jövedelem nem túl magas szintje, illetve a más jogcímen alapuló kedvezmények öszszege miatt sokan nem is tudják érvényesíteni.
Nem számít a lakáshitelek iránti igények visszaesésére a Kereskedelmi és Hitelbank sem. Mint azt lapunknak a pénzintézetnél elmondták: a maximálisan visszaigényelhető évi 240 ezer forintos összeg nem elég jelentős a hiteligénylési kedv alapvető megváltoztatásához. S mivel a kedvezmény érvényesíthetősége a bank hitelbírálati eljárásának nem képezi részét, annak eltörlése a kihelyezések kockázatát sem növelné.
A hatályos szabályozás szerint mindazok, akik 1993. december 31-e után kötöttek lakás vásárlására, bővítésére, illetve építésére irányuló hitelszerződést valamely pénzintézettel, a tőke, a kamat és a járulékos költség törlesztéseként az adóévben megfizetett öszszeg 40 százaléka erejéig csökkenthetik összevont adóalapjukat. A kedvezmény mértéke - akár egyedüli adósként, akár adóstársak által felvett hitel esetén - szerződésenként nem haladhatja meg az évi 240 ezer forintot.
A módosításra javasolt elemek között találjuk többek között a lakáscélú felhasználásra felvett hitelek után járó adókedvezmény részleges eltörlését. Jóllehet a PM az intézkedéstől 35 milliárd forint megtakarítást remél, annak sorsa a folyamatos, sokszor kormányon belüli támadásoknak köszönhetően egyelőre bizonytalan. (LGA)


