Tovább apad a búzafelesleg
A napokban négymillió tonnával tovább csökkentette a 2003/04. évi globális búzatermésre vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Gabonatanács (IGC), amely így már csak alig egymillióval haladja meg az előző idénybeli szintet. Az európai s újabban a kanadai és ausztrál becslések romlását ugyanis az USA-beli, közel-keleti, valamint észak-afrikai jobb hozamok sem tudják maradéktalanul ellensúlyozni.
Ezért, jóllehet a világfogyasztás is ötmillió tonnával kisebb lehet a korábban jelzettnél, folytatódik a globális készletek erős apadása: az idény végéig 22 millió tonnával szűkülhetnek. Az öt vezető exportőr (Argentína, Ausztrália, az Európai Unió, Kanada és az USA) együttes készletei mindazonáltal négymillió tonnával magasodhatnak majd a 2002/03-as zárószint fölé, főleg a markáns amerikai többlet miatt.
A betakarítás előrehaladtával gyengülő hozambecslések a búza világpiaci árait mintegy 10 százalékkal emelték az elmúlt hetekben. Ám a durva szemű gabonák piaci trendje már nem ilyen egyértelmű az IGC szerint, noha összességében hárommillió tonnával felfelé (927 millióra) módosította a termés-előrejelzését.


