A Fotex is a Multipontban
A Multipont programot 2001-ben az OTP Bank, a Mol és a Matáv indította el. A pénzintézet különböző számlakonstrukcióihoz kapcsolódó bankkártyája a hagyományos pénzügyi funkciók mellett egyben pontgyűjtésre is alkalmas. Az OTP Bank az idén augusztus végéig több mint 170 ezer lakossági folyószámlához tartozó Maestro betéti, illetve C hitelszámlához kötött MasterCard hitelkártyát bocsátott ki, s eddig a három alapító termékei és szolgáltatásai megvásárlásakor biztosította a törzsvásárlói kedvezményeket. E hónap elejétől azonban a kör újabb taggal, a Fotex csoporttal bővült - jelentették be tegnap sajtótájékoztatón.
A Fotex 14 kiskereskedelmi cégének belépésével az eddigi mintegy 850 beváltóhely további 300 üzlettel bővül, s a termékpaletta is számottevően színesedik. Mint Robert Kenedi, a Fotex Rt. vezérigazgatója elmondta: biztosítják, hogy az összegyűjtött pontokat az egyébként készpénzért megvásárolható temékre is beválthassák az érintettek.
A várakozások szerint a törzsvásárlói programhoz kapcsolódó kártyák száma év végéig elérheti a 200 ezret. Eddig több százmillió pontot gyűjtöttek össze a tulajdonosok - hangzott el. A Matáv ügyfelei között az elmúlt egy évben 160 százalékkal nőtt azok száma, akik rendelkeznek kártyával, jelenleg számuk 70 ezer körüli.


