Devizapiac
Újfent bizalmat szavaztak a befektetők a jennek, amely így a Bank of Japan feltételezhető múlt heti intervencióját követően ismét erősödésnek indult. Az általános vélekedés szerint az amerikai gazdaság növekedéséből japán is jelentősen profitálhat, így az ázsiai ország befektetési eszközei iránti kereslet folyamatosan növekszik. A dollár árfolyama pénteken még 116,83 jen volt, ez az érték tegnap 116,53 jenre változott. A múlt héten ugyanakkor a kurzus már az intervenciós küszöbnek tartott 115 jenes értéket közelítette.
A hétfői erősödéssel a japán fizetőeszköz árfolyama immáron 2 százalékkal növekedett az elmúlt egy hónapban a dollárhoz mérten. A jen az euróval szemben is erősödött tegnap.
A tengerentúli deviza ismét csatát vesztett az euróval szemben, utóbbi egysége tegnap 1,1111 dollárt ért napközben a pénteki 1,1104 dollárt követően. A zöldhasú a délelőtt folyamán még erősödni tudott, szakértők szerint ugyanakkor a pénteken közzétett munkanélküliségi statisztika a kedvét szegte a befektetőknek. Ez utóbbi szerint ugyanis augusztusban ismét csökkent a munkahelyek száma a tengerentúlon. Az elmúlt napokban több elemzőintézet is visszavett előrejelzéséből, így az év végéig a dollár további visszaesésére lehet számítani.


