BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két hónapos forintrekord

Június eleje óta először 255 forintig gyengült az euró múlt pénteken. Egyesek szerint a jelenlegi optimizmus hamarosan 250 forint alá is leszoríthatja a kurzust, ezzel pedig az MNB mozgástere is megnyílna a kamatcsökkentés újragondolására. Az óvatosabbak szerint azonban addig még több kisebb fordulatra kell számítanunk.

A sáveltolás óta nem volt olyan erős a forint az euróval szemben, mint múlt pénteken. Jóllehet a délelőtti árfolyam-emelkedés hatását egy később következő korrekció semlegesítette, június eleje óta először 255 forinton is született kötés az uniós fizetőeszközre. Hasonlóan optimista hangulatban folyt a kereskedelem a másodlagos állampapírpiacon is: nagy forgalom mellett a referenciahozamok mindegyike esett a nap folyamán. A helyzet érdekessége, hogy a magyar állampapírhozamok a nyugat-európai trendekkel szemben haladtak az elmúlt napokban. A vásárlásokból a külföldi befektetők is bőven kivették a részüket, a kezükben lévő állampapír-állomány jelenleg történelmi csúcson áll.

A hirtelen visszatért bizalom kiváltó okát nehéz meghatározni hiszen a gazdasági fundamentumokról az elmúlt hetekben napvilágra került hírek inkább egy ezzel ellentétes árfolyam- és hozamtrendet indokolnának. A jelek szerint azonban erre most senki sem figyel, a befektetők azokat mintegy kiszűrve, csak a kedvező eseményekre reagálnak - mondta lapunknak Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő munkatársa. Ez azt eredményezheti, hogy a forint az elkövetkező hetekben nemcsak a 255-ös lélektani határt lépi majd át, de akár 250 forint alá is szorulhat az euró árfolyama. Amennyiben ez bekövetkezik és a kurzus tartósan ez alatt az érték alatt marad, az MNB ismét felveheti a napirendre a kamatcsökkentés kérdését.

Aukciós hatásnak tartja a mostani erősödést Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. Véleménye szerint a bizalom erősödésének jelei látszanak ugyan a piacokon, az azok által felvázolt jövőkép azonban ma még korántsem egyértelmű.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.