Röviden
Határidős forint New Yorkban
Szeptember második felétől határidős és opciós forintügyletekkel is lehet kereskedni a New York-i árutőzsdén - adta hírül tegnap a Bloomberg. A New York Board of Trade (NYBoT) tegnapi bejelentése szerint a befektetők szeptember 19-től köthetnek határidős üzleteket forintra és cseh koronára az euróval, valamint a dollárral szemben. Szeptember 22-én indítják be az ugyanezen szerződésekre vonatkozó opciós szerződések forgalmazását. A forintszerződések kötésnagysága a bejelentés szerint dollár-forint relációban 200 ezer dollár, euró-forint viszonylatban pedig 100 ezer euró lesz. Mindkét szerződéssel 3 és 15 óra között lehet majd kereskedni helyi idő szerint, az ügylet pedig leszállítással végződik majd. A kérdéses termékek utolsó kereskedési napját a tőzsde a lejárat hónapjának harmadik szerdáját megelőző harmadik munkanapban állapította meg. A cseh korona kereskedési idejére és a kötésnagyságra vonatkozó szabályozás a forintéval egyező lesz. (VG)
K&H Equities: jövő héten döntenek a vezetőkről
Jövő pénteken, szeptember 19-én tartja a K&H Equities rendkívüli közgyűlését, amelyen a napirendi pontok alapján személycserékre kerül sor a brókercég igazgatóságában és felügyelőbizottságában. Erre szükség is van, hiszen az igazgatóságból nagy valószínűséggel távozik Csuka László és Zarnóczy Tibor, míg az fb tagjai közül Kővári Zsolt elmenetele nem kétséges, Vígh Szabolcs pedig már korábban lemondott posztjáról. A közgyűlésen emellett módosítanák az alapító okiratot, amelynek az húzódik meg a hátterében, hogy a változtatások garanciaként szolgálhassanak az Equities jövőbeni szabályszerű működésére. (VG)
Informatikai hiányosságok a Bank of Chinánál
A pénzintézet informatikai rendszerével kapcsolatos hiányosságok kiküszöbölésére hívta fel tegnap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a Bank of Chinát (BoC). A határozat szerint a banknak a külön kiemelt területek rendezésére intézkedési tervet kell készítenie, valamint biztosítania kell annak folyamatos végrehajtását. A felügyelet által hangsúlyozott feladatok közé tartozik a kockázatok független szakértő által történő felmérésének szükségessége, valamint egy ehhez kapcsolódó ellenőrzési rendszer kialakítása. A BoC-nak gondoskodnia kell a működési biztonság növeléséről, valamint a felhasználói jogosultságok szabályozásának kialakításáról. A határozat felhívja a bank figyelmét az informatikai tárgyú szabályzatok rendszeres aktualizálására, illetve érvényesülésének ellenőrzésére. A Bank of Chinának 30 nap áll a rendelkezésére, hogy az elkészített intézkedési tervet megküldje a PSZÁF-nak. (VG)
PSZÁF-engedély Horváth Gergely kinevezésére
A PSZÁF tegnap nyilvánosságra hozott határozatában jóváhagyta Horváth Gergelynek a Budapest Bank ügyvezetőjévé (igazgatóhelyettessé) történő kinevezését. Horváth Gergely korábban a Keler Rt. vezérigazgatója volt, s a posztot Hárskúti Jánostól vette át, akit a Budapest Airport vezérigazgatójává neveztek ki. (VG)


