Uniqa: 27 milliárdos díjbevétel
A november 6-ától már Uniqa néven tevékenykedő Axa Biztosító kedvező negyedévet tudhat maga mögött. Az év első kilenc hónapjában 21,9 milliárd forint nem életbiztosítási árbevételt könyvelhetett el, szemben az előző év hasonló időszakában realizált 14,8 milliárddal, amelyhez a gépjármű-biztosítások 11,768 milliárd forinttal járultak hozzá - mondta lapunknak Ertl Pál igazgatósági tag. A gépjárműpiac jelentősen bővült az idén, az eladott új autók száma 23 százalékkal emelkedett, melynek növekedési ütemet a casco is követte. A gépkocsik zömét ugyanis hitelre vásárolják az ügyfelek, ami pedig kötelezővé teszi a casco meglétét - magyarázza Ertl Pál. Bár jövőre már nem számol ekkora bővüléssel az igazgatósági tag, ám a casco-díjbevétel terén így is 15 százalékos növekedést prognosztizál.
Az életbiztosítási díjbevétel valamivel több mint 9 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt az előző év hasonló időszakához képest. Bár a társaság tervei szerint az élet ág teret nyerne az elkövetkező években, ám ehhez a nem élet ág növekedési ütemének túlszárnyalására lenne szükség. A nem életbiztosítási díjbevételek pedig a három negyedév során közel 50 százalékkal nőttek a bázishoz képest.
Az első kilenchavi számok tükrében időarányosan sikerül teljesíteni az idei terveket - hangsúlyozta Ertl Pál. Az Uniqa Biztosító az idén közel 30 milliárd forint díjbevétellel kalkulál a tavalyi 25,9 milliárdot követően (VG, október 22., 14. oldal). Ebből az életbiztosítások 7 milliárdot tennének ki (2002-ben ez 6,3 milliárd volt), míg a gépjármű-biztosításokból várhatóan 17 milliárdnyi díjbevétele származna. (VG)


