BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Erősödés kezdődött

Miként az egyes napok, úgy a hét egésze is vegyes képet mutatott a hazai állampapírpiacon: a hozamok többnyire lefelé mozogtak ugyan, de mindig akadt az árral szemben haladó lejárat is. A hét első kereskedési napja a rövid termineknek kedvezett, a három hónapos 45 bázispontos csökkenéssel nyitotta a hetet. Ennél kisebb mértékben esett a hozamszint a többi éven belüli futamidőre, a hosszabb lejára-

tokon visszafogott emelkedés következett be. Kedden fordult a kocka, és az előző nap még felfelé tartó rövid hozamok esni, a görbe hosszabb vége emelkedni kezdett. Hasonló eredményre vezetett a szerdai kereskedés is, ott azonban a bejelentett megszorító intézkedések már komoly hozamcsökkenést eredményeztek több lejáraton is. Csütörtökre valamelyest megnyugodtak a kedélyek a forint- és a kötvénypiacon egyaránt, és bár nem volt egyértelmű a tendencia, nagyobb elmozdulások ekkor is a csökkenés irányában jelentkeztek.

Az aukciók közül a keddi három hónapos még csak szolid, a csütörtöki hároméves azonban már jelentős érdeklődést vonzott. A befektetők az utóbbi papírokat több mint háromszorosan túljegyezték, és bár a hozamszint emelkedett, a kereslet nagysága megnyugtatólag hatott.

Pénteken tették közzé a folyó fizetési mérleg legfrissebb adatait: a statisztika a vártnál rosszabbra sikeredett. A forint némileg gyengült a hír hatására, de nagyobb mozgás kiváltására nem volt képes.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.