BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szerdán lehull a lepel

Tegnap lezárult a Mol-részvények értékesítése. Az eredményekről az ÁPV szerdán ad majd tájékoztatást. Az ügylet kisebb érdeklődést hozott, mint arra előzetesen számítani lehetett volna.

A Mol-részvényértékesítés bejelentésekor még a tízezer pontot kóstolgatta a BUX, és a befektetők azt várták, hogy mikor éri el az olajipari részvény árfolyama a 7000 forintot. Pénteken, a hazai jegyzés utolsó napján, végre képes volt 6100 forintig visszatornázni magát az olajipari részvény a Budapesti Értéktőzsdén. Tegnap - ameddig az intézmények még tehettek ajánlatot a részükre felajánlott papírokra - ismét a 6000 forintos szint alá bukott a papír, s végül épphogy e mélység fölött, 6035 forinton zárt. Ilyen szereplésre valószínűleg senki sem számított.

Az értékesítés eredményeiről szerdán számol majd be az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. A sajtóban megjelent információk szerint a hazai nyilvános jegyzés során nem volt túl nagy tülekedés. A Napi Gazdaság szerint a 492 ezer minimálisan felkínált mennyiség valószínűsíthetően elkelt, de a túljegyzést követő allokáció miatt nem kell a befektetőknek aggódniuk.

Az értékesítés végleges ára lapzártánkig nem került nyilvánosságra. Napközben olyan piaci vélemények is megjelentek, amelyek szerint az ÁPV-nek, ha az idén akar a Mol-részvények eladásából bevételt, az ötössel kezdődő árba is bele kell törődnie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.