A forint árfolyamának helyenként kiszámíthatatlan mozgása élénk érdeklődést eredményezett 2003-ban az árfolyam-kockázati biztosítások iránt - közölték a lapunk által megkérdezett hitelintézetek. A Raiffeisen Bank illetékese szerint tavaly sokkal nagyobb forgalmat regisztráltak, mint egy évvel korábban: az idei esztendő első napjaiban ugyan kissé veszített lendületéből az érdeklődés, ám ez feltehetően a már korábban lekötött ügyletekkel is magyarázható. A szakember szerint, ha a nemzeti valuta gyengélkedése tartósnak bizonyul, és az euró 270 forint fölé erősödik, a vállalatoknak ismét nagyobb hányada él majd a kockázatkezelés ezen eszközével.

Az árfolyam-kockázati biztosítások újbóli piaci megjelenése a forint árfolyamsávjának 2001-es kiszélesítésével vált szükségessé: a külkereskedők és utazási irodák számára ugyanis jelentősen megnőtt annak a kockázata, hogy a szerződéskötés és a teljesítés közötti időpontban lényegesen változik a forintárfolyam. Az árfolyam-kockázati biztosítás euróban és dollárban kötött szerződésekből eredő devizakötésekre nyújt védelmet, ha a biztosított veszteséget szenved az árfolyamváltozás következtében. Ez a kockázatcsökkentési mód sem jelent ugyanakkor maradéktalan gyógyírt a külkereskedő cégek problémáira, hiszen a szolgáltatásért fizetendő jutalék eltüntetheti az üzletből származó haszon jelentős részét, és a kisebb cégeknek nem is mindig áll módjukban igénybe venni a szolgáltatást.

A bankok jellemzően 50-100 ezer eurós, minimális biztosítási összegre hajlandóak szerződést kötni ügyfeleikkel: ez alól a Magyar Exporthitel Biztosító (Mehib) konstrukciói jelentenek kivételt, ahol 5000 euró az előírt minimális összeg. A futamidő 30-tól 365 napig terjedhet.