Elbizonytalanodtak a befektetők
A jelek szerint egyre kevésbé bíznak a befektetők a kijelölt pénzügyminiszter által bejelentett program sikerességében, illetve elképzelhető az is, hogy a megvalósítás pontos tervét bemutató részleteket hiányolják: a forint mindenesetre megingott a délutáni órákban.
Az euró jegyzése a szerdán már enyhén megkezdődő erősödés után tegnap egészen 266 forint közelébe is eljutott. A hét elején még a lengyelországi események zavarták meg a nyugalmat, most azonban már egyre inkább a belföldi eseményekre koncentrálva kezdtek a befektetők forinteladásba.
Az állampapír-piaci hozamok napok óta felfelé vándorolnak. Hétfőn a monetáris tanács rendes ülését tartja, kérdéses, hogy elhangzik-e ott olyasmi, ami hatással lehet a piac életére. Egyre több, a forint további gyengülését kilátásba helyező elemzés lát napvilágot a külföldi befektetési bankok részéről is.
Többnapi 106 jenes szint alatti tartózkodás után ismét 106,1 jenig erősödött a dollár a nemzetközi devizapiacokon. Az amerikai fizetőeszköz a Fed csütörtöki ülését követően jól szerepelt az euróval szemben is.
A korábban bőven 1,26 dollár fölött tartózkodó eurókurzus 1,24 dollár alá esett vissza a kora délutáni órákig, miután az USA monetáris főhatósága bejelentette: kamatot ugyan egyelőre nem emel, de a korábbi, hosszabb távon is 1 százalékos rátát kilátásba helyező retorika enyhülni látszik.
Komolyabb inflációs veszély egyelőre nem fenyegeti ugyan a tengerentúli gazdaságot, de a Fed különös figyelmet fordít a jövőben a mutató alakulására. Amennyiben a drágulás üteme a kívántakkal ellentétben emelkedni kezd, az irányadó kamatemelés felkerülhet a napirendre. A hosszú ideje az európai oldalnak kedvező hozamkülönbözet ezzel akár meg is fordulhat, elemzők azonban egy ilyen esetben sem számítanak drasztikus szigorításra. A befektetők számára azonban a lépés kilátásba helyezése is elegendő volt a dollároptimizmus átmeneti helyreállítására. (VG)


