BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Röviden

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Volksbank: 34 százalékos bővülés 2003-ban

A Magyarországi Volksbank mérlegfőösszege az előzetes adatok szerint 2003 végén meghaladta a 153 milliárd forintot, 34 százalékkal volt több, mint 2002 végén - adta hírül tegnapi közleményében a hitelintézet. A bank hitelállománya 46 százalékkal, 110 milliárd fölé nőtt a 2002. december végi 75,8 milliárd forinthoz képest. A betétállomány 24 százalékos gyarapodást tudott felmutatni, és az év végén több mint 72 milliárd forintra rúgott a volumene. Tavaly hét új fiókkal bővült a bank - köztük két fiókot a BNP-Paribas Hungária Banktól vett át -, aminek eredményeként a Volksbank-hálózat 28 egységből áll már. (VG)



Elutasított TEBÉSZ-kereset

A Fővárosi Bíróság hétfőn elutasította a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségének (TEBÉSZ) a PSZÁF ellen adatszolgáltatásra kötelezés tárgyában indított keresetét. Az ítélet ugyan nem jogerős, a szövetség azonban feltehetőleg nem fog fellebbezni. Mint ismeretes, a TEBÉSZ az Amstel Sörgyár Rt. Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. részvényeire tett vételi ajánlatának felügyeleti jóváhagyásával kapcsolatosan tett fel kérdéseket a PSZÁF-nak. Az öt kérdésből hármat a felügyelet azóta megválaszolt, a keresetet így a fennmaradó kettő vonatkozásában tartották csak fenn. A TEBÉSZ államigazgatási eljárás keretében ismétli meg kérdéseit. (VG)



Biztosítókat bírságolt meg a PSZÁF

A Credit Suisse Life & Pensions Biztosító Rt.-t 600 ezer, a Közlekedési Biztosító Egyesületet (Köbe) 300 ezer forintra bírságolta meg a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) - derül ki a tegnap publikált határozatból. A PSZÁF azzal indokolta döntését, hogy a Credit Suisse Life-nál továbbra sem teljesül maradéktalanul a belső ellenőrzés vezetője függetlenségére vonatkozó törvényi előírás, illetve a szerződési feltételeit a jogszabályi előírásoknak megfelelően módosítania kellene. A Köbénél lefolytatott vizsgálat során a felügyelet úgy találta, hogy befektetési szabályzata, illetve befektetési nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.