Német magánbankok saját ügynökség létrehozását tervezik középvállalatok külső minősítésére - írta a Financial Times Deutschland. A német bankok felügyeleti szövetségének leányvállalataként létrejövő GBB Gesellschaft ratingrendszere és 25 hitelminősítési szakértő már átesett a gyakorlati teszten, és bevetésre kész. A szövetség véleménye szerint azért van szükség az új minősítőcégre, mert a Bázel II. szabályainak értelmében a belső bankrating nem helyettesítheti az egységes külső ratinget. A cég a tervek szerint ez utóbbival fog foglalkozni, s főként a középvállalatokra koncentrál.

A felügyeleti szövetségnek nem ez az első ilyen kezdeményezése. Az Agentur Eurorating 2001-ben indította el Mitte 2001 nevű programját, amelyben ugyancsak középvállalatokról készítettek volna külső minősítéseket. Egy-másfél évvel ezelőtt azonban felhagytak az ötlettel, mert az akkor megjelent Bázel II. enyhítéseit csak azon bankok használhatják ki, amelyek belső ratinget alkalmaznak. (VG)