BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb jelentős Rába-üzlet



A Suzuki új modelljéhez 2,5 milliárd forint feletti értékben szállíthat alkatrészeket 2005-től a Rába Járműipari Holding Rt. - jelentette be tegnap a Rába a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az ülésalkatrészeket a cég móri gyárában állítják elő. A tegnap bejelentett megállapodással a társaság szerint megélénkülhet a két cég együttműködése. 2001-ben a Rába még közel 7 milliárd forint értékben szállított termékeket a japán vállalat esztergomi gyárába, a Suzuki modell- és ülésmodellváltását követően azonban a forgalom tavaly 4 milliárd forint körüli szintre esett vissza. Volumenében a mostani megállapodással a Rába nagyrészt visszaszerezte korábbi piacát, amelynek köszönhetően 2005-ben ismét 6 milliárd forintot meghaladó értékben szállíthat a Suzukinak.

A nemrégiben bejelentett, Terex-Benforddal kötött keretszerződés - amelynek értelmében 2004-től egymilliárd forint értékben megindul az alvázak és puttonyok szállítása a cég által gyártott munkagépekhez -, a katonai járművekhez történő alkatrész-beszállítás és a most bejelentett Suzuki-megállapodás eredményeként a Rába alkatrészüzletágának árbevétele az elkövetkező két évben több mint 40 százalékkal bővülhet - állapítja meg a cég közleménye.

A Rába Rt. 2003 első három negyedévét rekordmértékű, 4,527 milliárd forintos adózott veszteséggel zárta. A január-szeptemberi időszakban a társaság 21,8 milliárdos konszolidált nettó árbevételt ért el, ami az előző év azonos időszakához képest 24 százalékos csökkenést jelent. A nettó árbevételen belül az export 13,634 milliárdot képviselt, a belföldi értékesítés pedig 8,131 milliárddal részesedett. (BM)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.