BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Védik a hitelminősítőket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az Európai Bankszövetség (FBE) - amely közel négyezer hitelintézet érdekvédelmi szervezete - megvédi a könyvelési botránysorozat kirobbanása óta sokat támadott hitelminősítő cégeket. A reputációjukat vesztett hitelminősítőknek (köztük az S&P-nek, a Moody'snak és a Fitchnek) a Financial Times szerint azt vetik fel, hogy nem tudták előre jelezni a vállalati összeomlásokat, nem minősítették le idejében és megfelelő mértékben az érintett cégeket.

A FBE két, nemrég megjelent tanulmány megállapításait kritizálja. Az Európai Parlament egyik bizottsága által készített összefoglalót illetően az érdekvédelmi szövetség számos kifogással él. Így például vitatják az EP-képviselőknek azt az indítványát, hogy az Európai Értékpapír-felügyeletek Bizottsága regisztrációs hatóságként működjék a hitelminősítők számára. Visszautasítják az Európai Gazdasági és Pénzügyi Bizottság azon indítványát is, hogy darabolják fel az ügynökségeket, mert a piac erősen oligopolisztikus. A minősítőket azzal is vádolják - emlékeztet a Financial Times -, hogy vállalatértékeléseikben az Egyesült Államokban alkalmazott megközelítésekkel éltek, így nem idomultak az európai üzleti klíma sajátosságaihoz. Az Amerika-központúságra vonatkozó válaszában a bankszövetség a tengerentúli piacok szofisztikáltságát emeli ki, aminek eredménye, hogy a két legnagyobb hitelminősítő amerikai tulajdonban van, de ebből még nem adódik az egyoldalúság azok napi gyakorlatában.

Az amerikai központi bank szerepét játszó Fed egy tanulmánya is megállapítja, hogy a cégek szükséges visszaminősítése gyakran túl lassan történt, de nincs rá bizonyíték, hogy a hitelminősítők a kötvénykibocsátók érdekében tették volna mindezt. A jó hírük elvesztése miatt aggódó hitelminősítők inkább a befektetők érdekeit védték - mondja a Fed jelentése. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.