BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Alulbiztosítottak a társasházak

Túlbiztosítottságról aligha lehet beszélni a magyarországi lakásbiztosítási piacon, hiszen a mintegy egymillió társasházi és 200 ezer szövetkezeti lakás kevesebb mint egyharmadának van társasházi biztosítása - hangsúlyozta Seregi Ferenc, az Allianz Hungária Biztosító Rt. lakóközösség-biztosítási termékmenedzsere múlt pénteki tájékoztatóján, aki az Európai Unióban tapasztalthoz képest alacsonyabb biztosítási kultúrában látja ennek az okát. A hazai négymilliós lakásállománynak pedig alig több mint 60 százaléka van biztosítva - tette hozzá.

A közel 400 ezer társasházi biztosítási szerződés több mint 20 százalékát kezeli az Allianz Hungária Biztosító, amely tavaly 500 millió forint díjbevételt könyvelhetett el ebből az üzletágból.

A társasházak biztosítási kultúrájának, illetve a lakóközösségek erősítése érdekében írt ki pályázatot a társaság Társ a házban elnevezéssel - mutatott rá Sipos József kommunikációs igazgató. Ennek nem az volt a célja, hogy az alapvető felújítási, fenntartási feladatokhoz hozzájáruljon az Allianz Hungária Biztosító, hanem a lakóközösségeket ráébressze az öngondoskodás szükségszerűségére. A pályázat keretében három kategóriában (zöld környezetek kialakítása, játszóhelyek, illetve belső közös terek létesítése), összesen 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást oszt szét a társaság. A pályázat határideje április 30., s mint elhangzott: néhány tucat érdeklődő esetén már elégedettek lennének. A feltételek közé tartozik többek között az is, hogy a lakóközösségnek az Allianz Hungária Biztosítónál legyen biztosítása. (FB)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.