BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jön az Antenna-privatizáció

Heteken belül igent mondhat a kormány a 74 százalékos Antenna Hungária-csomag privatizációjára, amely iránt spanyol és portugál mamutcégek is érdeklődnek. Bárki legyen a befutó, a szerződés aláírása után vételi ajánlatot kell tennie a maradék papírokra is.

Várhatóan már a jövő héten állást foglalhat a kabinet az Antenna Hungária Rt. állami tulajdonban lévő részvényeinek értékesítéséről. Draskovics Tibor pénzügyminiszter - mivel folyamatban lévő ügyről van szó - nem szolgált ugyan részletekkel, ám a részvény árfolyama, megelőlegezve a sikert, a hírre 5,2 százalékkal, 2420 forintra drágult. Az ÁPV Rt. hosszas előkészület után két változatot terjesztett a kormány elé: az első szerint 50 százalék és egy szavazatnyi részvénycsomagot szakmai befektetőknek adnának el, a maradék 24 százalékot pedig a tőzsdén értékesítenék. Alternatívaként a teljes 74 százalékot egyetlen befektetői csoportnak adnák el.

A közeljövőben a privatizációs módszer kiválasztása mellett várhatóan az eladás időzítéséről is kormányzati döntés születik. Ezután kerülhet sor a pályázat kiírására. Lapunk információi szerint az érdeklődők közt szerepel a cégcsoport egyik leányával, a Hungaro Digitellel hosszú távú üzleti kapcsolatban álló Portugal Telecom és a katalán műsorszóró vállalat, a Retevision is.

Az értékesítést hosszú előkészítő fázis és számos vita előzte meg, a költségvetési deficit lefaragásában elkötelezett új pénzügyminiszter 20-25 milliárdos bevételt remélhet a tranzakcióból. A társaság gazdálkodási adatai alapján mindenesetre jó alkalom kínálkozik az eladásra: az üzemi nyereség - döntően a tavalyi átszervezéseknek köszönhetően - a 2002. évi 576 millió forintról 2,25 milliárdra nőtt, a közel kétmilliárdos mérleg szerinti veszteség pedig 50 millió forintos nyereségbe fordult. A részvények várható eladási árát elemzők a konszolidációs körből a közelmúltban kivont 12 százalékos Vodafone-részesedéssel együtt darabonként 3000 forintra becslik. Mivel a privatizációs pályázat nyertesének tulajdoni részesedése mindenképpen meghaladja majd a 33 százalékot, az új, meghatározó tulajdonost a vételár megfizetése mellett ajánlattételi kötelezettség is terheli. A hatályos jogszabályok alapján ugyanis vételi ajánlatot kell tennie valamennyi szavazati joggal bíró részvényes összes papírjára. A részvényenként felajánlott ellenérték nem lehet alacsonyabb az elmúlt 180 nap tőzsdei forgalommal súlyozott átlagáránál, amely jelenleg 2280 forint körül alakul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.